Valahogy olyan érzésem van a W7-tel kapcsolatban, hogy a készítő(i) annál a játéknál "ellőtték" a bennük lévő zsenialitást. Nemtudom, olvastátok-e Salvatore-tól az Icewind Dale trilógiát (magyarul: A kristályszilánk). Jarlaxe tutira olvasta! ;-)
Az első kötetében van az a rész, amikor a törpe Bruenor elkészíti élete fő művét, az Égisz Agyart, a mágikus kalapácsot. És az a sztori hozzá, hogy a törpék életében eljön az a pillanat (néhány óra hosszú), amikor képesek elkészíteni életük fő művét, amit aztán soha többet nem tudnak megismételni, vagy a közelébe jutni.
Mert ugye jó ez a W8, sőt, a mostani mezőnyt elnézve bőven kiemelkedik belőle...
De azért a varázslat a 7-ben van.
Funhouse... Nyctalinth temető... Orkogre kastély... Brombadeg barlangjai... és a finálé, a Hall of the Past, a zseniális dungeon-komplexum...
Ez több volt a 'nagyon jó'-nál, ebben zsenialitás volt. Egy-egy fejtörő akár napokra is meg tudott akasztani, hogy a végén már a monitort akartam a földhöz csapkodni (internet persze akkor még sehol, hehehe...) A legvégén még az öreg Mocsy-nak is írtam a Guruba, valahol még meg is van a válasza... :-))

Régi szép idők...