Mitikus keret sok van, a borotva meg sokmindent visz, de nem a legkifinomultabb eszköz a tudományosság eldöntésére. Ennél sokkal jobbak vannak. Nem elég azt mondani, hogy: bizonyos kijelentésekre nincs szükségünk, tehát ennyi erővel el is vethetjük őket.Valójában ugyanis az ilyen állítások nem ártatlan misztikus kijelentések, amikkel és amik nélkül is ugyanúgy megy tovább az élet, hanem sokszor nagyon kontraproduktivak és veszélyesek tudnak lenni.

A keretmítosz a mitikus kereten belül külön osztályt "érdemel". Általában arról szól, hogy el akarja mosni a tények és tényállítások, vagy tények és elméletek, vagy tények és interpretációk közötti megkülönböztetést. Például olyan véleményeket értek ezek alatt, mint: "Nincsenek tények, csak interpretációk." (Szerintem ez a legszemléletesebb darab), vagy "Minden állítás következik az elméletből", vagy "A tények következnek az elméletből", vagy "A megfigyelések következnek az állításokból", vagy gyengébb változatban csak annyit mondanak, hogy "A tények/megfigyelések elméletek által terheltek". Általában az összes ilyen elképzelés megpróbálja bemutatni, hogy a tényeket és a valóságot is valamilyen elméleti keretben tudjuk csak felfogni, s hogy ezért bizonyos mértékben a valóságot befolyásolják az elméleteink, pontosabban az az egy elméleti KERET, amelyben felfogjuk a valóságot.
A keretmítosz alkalmazói és hívei gyakran emlegetik a paradigmákat, amik szerintük ilyenfajta keretet jelentenek a gondolkodás számára. Minden gondolatunk paradigmafüggő, mondják ők, a paradigmák pedig időben és térben különbözőek lehetnek. A fizikára vonatkozólag péládul azt mondják, hogy a klasszikus mechanika paradigmáját felváltotta a kvantummechanika paradigmája. A paradigmák között hagyományos értelemben vett ismeretelméleti átmenet nincs, ha benne vagyunk az egyik paradigmában, akkor másik paradigma fogalmi világát képtelenek vagyunk megismerni, ezáltal pedig a világot képtelenek vagyunk egy másik paradigma keretei között észlelni. Így magyarázzák a klasszikus mechanika és a kvantummechanika által leképezett világok közötti különbséget. Egyszerűen azt állítják, hogy nem pusztán a fogalmaink összehasonlíthatatlanok, hanem az elméletek is más világokat írnak le, ezáltal implicite azt is elismerik, hogy a világokat az elméletek kreálják (vagy gyengébb változatban csak megváltoztatják)
Nagyon könnyen be lehet látni, hogy mik a problémák az ilyen elképzelésekkel, ellenben viszonylag terjedelmes lenne mindezt leírni, mondjuk Karl Poppernél és Richard Boydnál utána lehet nézni ilyen érveknek.
Najó, egy megvilágító példát azért elmondok, hogy ne csak a levegőbe beszéljek. Gyakran előjön, hogy a fogalmi világ összehasonlíthatatlan, összemérhetetlen az egyes keretek között. Ezt hívják inkommerzuabilitásnak. Ez nem csak azt állítja, hogy vannak bizonyos fogalmak, amik összemérehetetlenek, hanem azt, hogy az összes különböző keretben lévő fogalmunk összemérhetetlen egymással.
Ha tovább visszük ezt a gondolatot, akkor már az általános logikai érvekre, vagy egyáltalán bármilyen érvre is azt mondhatjuk, hogy összemérhetetlenek, értehetelenek mondjuk egy másik keretben élő/gondolkodó ember számára. Így aztán ha egy vitában egy bármilyen érv hamis, vagy érthetetlen, ezek után csak azt kell mondanunk, hogy egy más paradigmában/keretben lévő érvről van szó. Ezáltal ezt az érvet lehetelen cáfolni, így aláássa a róla való értelmes vita minden lehetőségét. És ezt meg lehet tenni, ha hiszünk a keretmítoszban! Márpedig ott, ahol nem lehet megvitatni semmit, ott érveknek sincs helye egyáltalán, tocsogunk az irracionalitásban, az persze nagyon szép, de sehová sem vezet.