Dehogy lennék férfi, még egy hétre sem! Hogy sörözhessek, bámulhassak focimeccset, járhassak topless-bárba és csorgassam a nyálam a fiatal pipik láttán, állandóan a plafonon legyek a nő(i)m apró-cseprő gondjai miatt, üvöltözve követeljem a kereszteződésben az elsőbbséget, hogy mindennap borotválkozhassak, hogy mindig csak ing/póló - nyakkendő/pullover-zakó/kabát+nadrág cuccokban járhassak, hogy felszedhessek olcsó kis nőket, akiknek csak hűlt helyét találom másnap reggel magam mellett, hogy naphosszat gürizhessek, mert odahaza vár az asszony és a szekérderéknyi gyerek, hogy problémázzak azon, ha nem áll fel, amikor kéne, máskor meg azon, hogy akkor áll fel, amikor nem kéne, hogy a főnököm szivasson, csak mert az új titkárnő a negyedikről rám bukik, nem őrá, hogy ne tudjak elkészíteni magamnak olyan ételt, ami egy kicsit is komplikáltabb, mint egy rántotta, hogy anyázva bányásszam ki a mosógépből a sötétkék zoknival összemosott egykor-fehér ingemet, hogy pormacskák tenyésszenek az ágyam alatt, mert ahhoz le kéne hajolni, és kiporszívózni, hogy ha félrészegen hazatámolygok, akkor koszosan-büdösen dőlhessek az ágyba?
Köszönöm nem. És ezért nem kárpótolna az a pár pozitív dolog, amire már kitértetek.
Úgyhogy inkább maradok nőnek.
;o)))