Orbanissic Park
A hozzászólások kb. fele korrekt, átgondolt, szellemes, tényleg vitázó, habár a nyelvtanra csak igen kevesek vannak tekintettel. A hozzászólások másik fele adja az igazi izgalmakat, s innentől kezdve inkább ezekről lesz szó.

A valóság és a virtualitás egy sajátos keveredéséről fogok írni. Az internetről, pontosabban a magyar Indexről, végső fokon Magyarország mai lelkületének egy pillanatfelvételét adva.

A keret tehát egy rezervátum, ahol megmaradt a magyar bolsevizmus minden szemete, többnyire fasisztoid köntösben, továbbá ahová eljár szafarizni a magyar értelmiség nem kis hányada. Ahol az őskövületek a modernizmussal vegyülnek. A cím egyszer talán még meg is filmesedik, amúgy a Tanú mintájára.

Vegyük a krónikásokat! Azokat, akik az Index internetes politikai vitafórumaira a hozzászólásokat beküldik. Ők az úgynevezett "nickek", akik 99,99 százalékban álnéven jelentkeznek. Viszont sokkal könnyebb beazonosítani a küldő szervereket, vagyis ahonnan az üzenetek érkeznek. És itt az első igazi meglepetés. Az internetes vitafórumokra beérkező hozzászólások kb. egynegyedét (!) a Miniszterelnöki Hivatalból produkálják. Közpénzen, éjjel-nappal. Az egyik főcsoport a kormányzati vezérhangya, amelynek álneve önmagában is "szószólót" jelent, ráadásul legalább három munkatársat takar, mert ennyifelé oszlanak a stílusjegyek, avagy tipikus nyelvtani hibák. Ez a főcsoport a dezinformációs válogatott. A következő nagyobb krónikáscsoport az újságírók, közírók világa, közülük egy-kettő saját nevén megjelenve. Őket követik a zömmel megzuhant egzisztenciájú vagy megkeseredett értelmiségiek, majd az ultrahülye provokátorok jönnek, végül a politikusok zárják a sort. Ez utóbbiak is álnéven futnak.

Nagyon fontos szerepet játszanak a moderátorok. Ők olyan önkéntesek, akik jobbról-balra összeverődve a napi 24 órán át pásztázzák a vitafórumot, s meglehetősen szubjektív alapon törlik a cérnaszakadásos hozzászólásokat, avagy csak figyelmeztetnek. A fórumbírák jelentik a feljebbviteli testületet, ők a szuperelit. A játékszabályok leginkább a szokásjogon alapulnak, noha létezik egy néhány mondatos vitakeret is, Modus Moderandi néven. A moderátorok szerepe egy kicsit pikánssá válik attól, hogy ők maguk is részt vesznek a vitákban, hol hozzászólókként, hol bírókként.

A politikai vitatémák száma jelenleg tizenháromezer fölötti. Persze ez a valóságban csupán egyetlen egy: korunk és közelmúltunk politikai tortája megannyi szeletre bontva. A hozzászólások mennyisége túl van az egymillió szösszeneten, s kis fejszámolással az is kiderül, hogy egy-egy téma rendszerint és átlagosan kb. kevesebb, mint 100 "vélemény" után elhal. A képet igazából cirka egytucat megatopic határozza meg, amelyeknél a beszólások száma több ezer, ritka esetenként tíz-húszezer.

Ki a közönség? Ez nagyon tisztázatlan kérdés. A notórius fórumlakók állítják, hogy - legalábbis a politikai fórumokat nézve - a hozzászólók számának hozzávetőlegesen tízszerese lehet a "csupán" olvasgatók tömege. Mivel kb. 200 többször is hozzászóló "nick" bizonyosan van, amelyekből kevesebb, mint 100 teszi ezt tényleg rendszeresen, így mérsékelt becsléssel az mondható, hogy amolyan egy-kétezer fős álarcosbálról beszélünk.

"Online Hyde Park Corner! Itt még a kormányról is megírhatja a véleményét! Sőt!"

"A fórumokat moderáljuk." Ezekkel a táblákkal indul a vita. A törzsvendégek annyira uralják a terepet, annyira ismerik egymás korábbi nézeteit, mondanivalóját, felfogását, hogy igen nehéz érdemben bekapcsolódni. De ez sem lehetetlen. (Sokan egyébként havonta személyesen is összejárnak.) A hozzászólások kb. fele korrekt, átgondolt, szellemes, tényleg vitázó, habár a nyelvtanra csak igen kevesek vannak tekintettel. A hozzászólások másik fele adja az igazi izgalmakat, s innentől kezdve inkább ezekről lesz szó.

Tíz hónapja belefogtam egy sokak szerint hajmeresztő kísérletbe. Két barátom segítségével nyitottunk egy topicot, amelyen én saját nevemen jelentem meg, mint országgyűlési képviselő. Lassan az egyik leglátogatottabb vitahellyé vált. Mindenkibe belekötöttem, ami már csak azért sem volt bonyolult, mert a hozzászólások legalább kétharmada a szélsőjobboldalinak minősíthető határvonal külső-belső holdudvarában foglal helyet. Minden módszert bedobtam: az ugyanolyan ordenáré hangnemtől kezdve a legszárazabb szakmai érvelésig a teljes skálát. Volt olyan parlamenti nap, amikor szinte folyamatosan "tudósítottam", volt, amikor egy egész hetem minden programját engedtem követni. Néha megpróbálkoztam olyan nagyobb témák becsempészésével is, mint mondjuk az európai integráció, de ezekre csak nagyon vékony kereslet mutatkozott. A küzdőtér inkább a jobb-bal politikai oldalválasztás mentén jelent meg. Baloldalról hevesen szidalmazva a polgári kormány szinte minden cselekedetét, különösen a páratlan képmutatásba ágyazott páratlan korrupciót, jobboldalról pedig a 40 évnyi kommunizmust és a Bokros-csomagot.

Érdekes mozzanat, hogy a szélsőségek sorában akasztani inkább a jobboldaliak óhajtanának, a balosok jobbára a börtönben szeretnék látni ellenfeleiket. A mérsékeltebb zónákban a balosok kevés állampárti múltat mondanak magukénak, s a jobbosok pedig vagy tényleges antikommunisták, vagy inkább a hozzájuk megtért egykori bolsevik szolgálattevők. A valójában hétköznapi emberek pedig egy-egy tiszavirág életű megszólalás után messze elkerülik a sárdobálás eme virtuális terepét.

Mindezzel nem is lenne túl sok gond, csakhogy a többség által féltve őrzött virtualitás átömlött a valós életbe. A gátat először az egyik baloldalinak mondott hetilap törte át, merthogy mind nagyobb mértékben közölt az internetes írásokból. Aztán a jobboldal sem volt rest. Először egy "polgári" hetilap kezdte szellőztetni az Index polfórum tartalmát, majd beszállt a kormányzati napilap is, némi köztelevíziós támogatással. Elhibázottan, vagy tudatosan, ezt nem tudom teljes bizonyossággal megítélni, de tény, hogy a makacs, "180 fokos" véleményhamisítás is bekerült az állami eszköztárba. (Hajlok a tudatosság feltételezése felé.)

Felmerül a kérdés, hogy hol és mikor jelentkezik a szólásszabadság határa? Van-e joga az államnak, az állami hivataloknak, az állami hivatalnokoknak közpénzen és álnéven settenkedve civil vitákba keveredni, és ott az ellenzéket (jelenleg a balliberális oldalt) szőnyegbombázásokra emlékeztető véleménydömpinggel kriminalizálni? És van-e joga egy kormányzati tanácsosnak mintegy 2000 virtuális hozzászólásomból 10 tetszőlegest kicsemegézni, egy vereteset közéjük hamisítani, majd ez utóbbit az állami médiákban forgalmaztatni, közben engem, mint ellenzéki képviselőt "szellemi pufajkásnak" nevezni? Hangsúlyozom: nem civil oldalról, nem a versenytárs párt(ok) oldaláról, hanem az állam részéről! Összegezve: van-e joga az államnak egy ellenzéki képviselő ellen közpénzeken propagandaháborút viselni? A demokráciában esedékes válasz: nem!

A kísérlet lényege ez volt: bemérni, hogy a harmadik évezred elején Magyarországon mire képes a kormányhatalom az ellenzékével szemben? Milyen érvanyagot szándékozik bevetni a választási küzdelemben? Milyen eszközökhöz hajlandó nyúlni az állam? Van-e politikamentes közigazgatás? Hogy provokáltam-e őket? Persze.

Nos, az internetes laboratóriumban keletkezett válaszok a következők:

1. Ma Magyarországon az állam akarja rendezni a politikai vitákat, átvette a kormányzó pártok szerepét.

2. Ma Magyarországon az állam hamisítani is képes, bármilyen határt áthágva.

3. Ma Magyarországon az állam 40 év kommunizmusból és a Bokros-csomagból vezeti le a választási kampány úgymond polgári üzeneteit, megfeledkezve a jobboldali diktatúrák egészségromboló hatásáról éppúgy, mint az ország kortárs kirablásának hétköznapjairól.

4. Ma Magyarországon az állam aktív és sunyi szereplőjévé vált a civil gondolkodás irányításnak.

5. Ma Magyarországon az állam a mindenhatóságra törekszik.

6. Ma Magyarországon az állam visszatért az 1948-89 közötti állapotába.

Miért hagyják, hogy (a valóságban is) így legyen?