Pacemaker Creative Commons License 2001.12.08 0 0 439
Szerencsére jelenleg ahol én dolgozom és dolgoztam, beteg amiatt nem szenvdett kárt hogy nem kapta meg a megfelelő gyógyszereket , a megfelelő ellátást.
Amit elfelejt az állam és a magyar társadalom pedig a paraszolvenciával egyensúlyoz az az hogy milyen alacsonyak a fizetések. Az infrastructurára, gyógyszerekre, műszerekre jut pénz az az alacsony fizetésknek köszönhető. Viszont ez hatalmas gátja lesz kb 10 év múlva az egézségügynek, ezt már több ízben kifejtettem , egyszerűen romlik az feljövetel a nagy tudású szakemberek elmnnek, a jó képességű fiataloknak meg esze ágában sem lesz egézségügyi hivatást választani. Akárhogy is vesszük a hivatástudat mellett a pénz jelenleg a legnagyobb motiváló erő elhelyezkedésben.

Szóval mind a személyi mind a tárgyi feltételek haladnak szépen az origo felé, mint a szép matematikai görbék. A kormányokat nem zavarja, az meg már hab a tortán hogy most egy Mikolát tettek oda aki csipőből, vakon mindennek az ellenkezőjét mondja olyan hangnemben hogy vita kizárva. Mostani választások előtti taktikájuk is felháborító ahol felemli a szavukat azokanak jutattunk kis béremelést ezt azt.persze hogy nem oldja meg a problémákat.

Kiváncsi vagyok te hogy látod az EU csatlakozást, illetve ez mennyiben fog változtatni az egézségügyön.

Előzmény: Mumu (438)