Mocsok dolog a húsz forint, akkor is, ha vannak, akik csak unalomból hívták az ügyfélszolgálatot. Ezzel számolni kell. Amúgy pedig az operátorokat képzik, hogy a segítségre amúgy nem szoruló ügyféllel hogyan lehet gyorsan és udvariasan befejezni a beszélgetést. Lehet, hogy túlköltekeztek a bee-reklámkampánnyal, és most kell a lé? Küldjünk csekket a pgsm megsegítésére!

Az utóbbi időben folyamatosan szívtam a Pannonnal.

Szívás 1: Vettem egy telefont. Mielőtt kifizettem volna, elkértem az ügyintézőtől, hogy megnézzem, megemelgessem, milyen nehéz, hogy áll kézre, stb. A lány közölte, hogy nem adhatja oda. Láttatok már olyan cipő/ruha/ajándék/óra/autó/ stb kereskedést, ahol nem próbálhatod ki azt az árut, amit évekig használsz? A lány amúgy kedves volt, zavartan mosolygott, tudta, mekkora baromság ez az egész. Ha attól félnek, hogy túl sok ügyfél szalad el egy kipróbálni kívánt telóval, akkor vegyenek fel egy biztonsági őrt.

Szívás 2: Eladtam egy praktikum hártyát, gondoltam, adunk a papírnak, átiratom a vevő nevére. Pannonos manus visszadobja a személyimet, nincs mellé lakcímkártya. Mondom neki, én nem a vevő vagyok, hanem az eladó, amúgy a szerződésen ott a lakcímem. Mutatok még neki újabb iratokat, jogsi, stb, hogy elhiggye, én vagyok én. Nem érdekli, mert egyiken sincs lakcím. Nem irattam át. Úgy éreztem magam, mintha a rendőrségen volnék, 1966-ban.

Szívás 3: Húsz forint