...és mi a helyzet akkor, ha minden rendben van, és MÉGSEM sikerül semmi a nőknél? Tessék, tegyük fel, hogy féltőn óvó a két karom, és ragyog a szemem, és szexelek, mint a gép, persze azt is gyengéden, ugyanakkor (eh, mit nekünk paradoxon) dinamikusan és határozottan, ("hogy nőnek érezze magát a nő", ugyebár), és egyszerre vagyok egy költő, streetfighter és atomfizika-professzor. Sőt, nem vagyok büdös, nem vagyok ápolatlan, tele vagyok pénzzel, és imádok lelkizni meg bevásárlóközpontokban csicseregni a nő mellett, persze azt is csak keményen, férfiasan, ahogy egy igazi macho csicsereg bevásárlás közben. MINDEN STIMMEL. És akkor mi van? Akkor buknak rám a nők?

Nos: NEM!

Lóf*szt buknak.
Méghozzá valami olyan okból, amit egyikük sem tud meghatározni. Ha erőlteted a kérdést, ilyenek születnek a válaszból, hogy "nem tudom, valahogy nem önmagát adja", avagy a népszerű "valahogy olyan idegen volt az egész", avagy ehhez hasonlók. Miért? Ki tudja. Valódi okok nincsenek. Valódi érvek sincsenek. Ösztön van és érzelem, hormonok, kémia, biológia, és sok-sok véletlen. Egyszerűen nem lehet szabálykönyvet csinálni erre a témára, egy esetleges Users Guide csak arra jó, hogy minden nő elsorolhassa az ő személyes szabályait, mint egy kívánságműsorban.

Tudják egyáltalán a nők, hogy kit keresnek?
Keresnek egyáltalán valakit?