Kicsit megelőzom Szombatos a vasárnapról ígért írását

Az Úr napja

Az Egyház története folyamán mindig kiváltságos figyelmet élvezett, mert Krisztus föltámadása napjára emlékeztet. A hét húsvétja, amikor megünnepeljük Krisztus győzelmét a bűn és a halál felett, az első teremtés beteljesedését Őbenne és az „Új teremtés” kezdetét, ugyanakkor tevékeny elővételezése az „utolsó napnak”.
A vasárnap titkának megértéséhez el kell mélyíteni a „szombat” teológiáját, hogy elmerülhessünk a vasárnap teljes megértésében.
A hetedik nap isteni nyugalma nem tétlen Istenről beszél, hanem a mű kész voltát hangsúlyozza, s mintegy kifejezi Isten pihenőjét a kezéből kikerült „nagyon jó” művével szemben.
Mély összefüggés van a teremtés és az üdvösség rendje között. Az ószövetség hangsúlyozza ezt, amikor a „szombat” parancsát nemcsak a teremtés napjait követi titokzatos isteni „nyugalommal” (vö Kiv 20,8-11) hozza kapcsolatba, hanem Izraelnek az egyiptomi szolgaságból való szabadulásban fölkínált üdvösséggel is. (vö. Mtörv 5, 12-15)
A szombat parancsa tehát Isten tervének mélységében gyökerezik. Amikor Izrael és az Egyház e parancsolatot a legalapvetőbb erkölcsi szabályok közé sorolja, tanújelét adja, hogy nem a vallásosság közösségi megnyilvánulásának egyszerű fegyelmi szabályáról van szó csupán, hanem az Istennel való kapcsolat – bibliai kinyilatkoztatás által hirdetett és fölkínált formájának – elengedhetetlen és meghatározó kifejezéséről.
Mielőtt bármi megtételét parancsolná a törvény, valaminek emlékezetére szólít. Elevenítsük fel Isten nagy tetteit. A parancs tartalma tehát nem a munka akármilyen megszakítása, hanem Isten csodatetteinek ünneplése.
Mivel a harmadik parancsolat ennyire lényegesen függ Isten üdvözítő művének emlékezetétől, a keresztények, amikor fölfogták a Krisztus által megkezdett új és végső idő eredetiségét, a szombat utáni első napot tették ünnepnappá, mert azon történt az Úr feltámadása. Amit Isten a teremtésben művelt, s amit népe kivonulásában valósított meg, az Krisztus halálában és feltámadásában nyerte el beteljesedését, akkor is, ha mindez véglegesen a paruziában, Krisztus dicsőséges eljövetelekor fog megmutatkozni. E misztérium fényében az Ószövetség az Úr napjára vonatkozó törvénye megismétlődik, kiegészül Krisztus arcán ragyogó dicsőségben. A „szombatról” átlépünk a „szombat utáni első napra”, a hetedik napról az első napra: az Úr napja Krisztus napja lesz.

(II. János Pál pápa Dies Domini apostoli leveléből)