Daisy kedves,
mi nem stimmel?

Nem tudom, miért, úgy látszik mindenkinek ez a mániája, hogy majd ha eléggé elfogult leszek személyes érintettség miatt, akkor majd rájövök, hogy. Hát nem.

Ha valaki megcsal, akkor def. szerint addig nem sikerült igazán szeretnem, hiszen a megcsalás azt jelenti, hogy kiderül: ő valójában nem az, akinek addig hittem, ergo nem őt szerettem igazán, hanem egy képzeletbeli változatát. Tehát, ha megcsalna, attól fogva már jobban ismerném, és még igazibb szeretettel tudnám szeretni. A csalódás nem világösszeomlás, hanem egy lépés a megismerésben.

(Gondolom, a megcsalás alatt félredugást értesz; amit én mondok, az általánosabb, de erre is érvényes. Azt sem értem, miért kezeli mindenki apokaliptikus tünetnek a külső szexuális kapcsolatot. Nekem nem mumus az, és szerintem nem vagyok evvel egyedül.)

Hogy szerettem-e egyáltalán valakit? Kedvem volna visszakérdezni ugyanezt. Én elsősorban szerettem valakit, sőt sokakat, sőt, by default mindenkit.

Eszem ágában nem volt szórakozásnak tekinteni az emberi kapcsolatokat. Mit értettél így?

Belterjes közösségekről: ha bizonyos dolgokról folyton csak ugyanazzal a homogén körrel cserélünk tapasztalatot, hamis képünk lesz az emberekről általában: hajlamosak leszünk olyasmit hinni, hogy az a "normális", amilyenek mi vagyunk, a másmilyenekről alkotott elképzeléseink csupán a magunkfajtákkal közösen kialakított egyetértésen fognak alapulni. Nézz át a Politikába:-))

Szóval, nem értem, mi bajod azzal, amit írtam, csupán sejtem: talán olyasvalamit gondolsz, hogy a szeretet relatív, és akkor szeretsz valakit, ha másokat közben nem szeretsz. Sarkítva azzzal csúfolhatnám ezt a nézetet, hogy eszerint a "legfontosabb érték" nem szeretni senkit, egyvalaki kivételével.

Ezt nem tudom elfogadni, szeretni mindenképpen erényes dolog, és én éppen ezt propagáltam. Az igazi szeretet abszolút, nem relatív.