Hát az volt, hogy jött hozzánk egy srác, egy csellista (iszonyúan profi), én meg hát... borzasztóan éreztem magam, szívtam a cigit ezerrel (mint kiderült ez őt eléggé zavarta), és bénáztam össze-vissza, folyamatosan. Remegtem, a hangommal együtt, amnéziába estem, elő kellett keresnem a saját szövegeimet, mert egyszerűen nem jutott eszembe. Szóval féltem, és tudni véltem, hogy egyrészt a többiek látják rajtam, hogy elcseszem az egészet, azt gondolják, hogy itt is elrontottam, ott is elbénáztam, ráadásul a csellista sosem tudja meg, hogy hogyan is szól ez, mikor nem vagyok idegbeteg.
De már kaptam tőle egy levelet, és úgy gondolja, hogy több van bennem annál, mint amennyit mutatok. Szerintem kevés az ilyen ember, vagy ő sincs tisztában azzal, hogy mit tud...
Meg úgy általános emberutálatban szenvedek most. Legszívesebben elhúznám a csíkot innen.
Hogy milyen munkát? Olyat, ahol a "háttérben" lehet tevékenykedni. De az meg azért nem jó, mert soha senki nem tudja meg, hogy mire vagy képes, te sem, és én is érzem (mert ilyen munkát csinálok), hogy ez nulla, mindenki csicskának néz, és gyakran én is elkönyvelem ezt magamról. Nem sikerült a főiskola, másik felvételi sem, nem tudok nyelvet tanulni - most már ezt mondom, mert mindig feladom valahogy, pedig volna hozzá érzékem. Én meg "híres sztár" szeretnék lenni... na de ilyen remegéssel... :(
Broe a sztár.