Halljátok hát FeLaZso és Zete 2001. évi csereháti kéktúrájának hiteles történetét!

I. rész: Bódvaszilas-Irota

Nov. 1-én reggel rövid idő alatt megtaláltuk egymást a Keletiben a miskolci vonat végénél, így mindjárt mentünk is helyet foglalni, mert igen szép számmal kapaszkodtak fel a népek a szerelvényre. Sikerült két helyre lecsapni egy dohányzó kocsiban, majd kedélyes két és fél órás beszélgetéssel múlattuk az időt Miskolcig. Itt meglepődve láttuk, hogy öt kocsiból álló, jóféle Bzmot szerelvény várakozik (ránk), meg újabb másfél órás utazás Bódvaszilasig. Az utasok túlnyomó része Szendrő nevű községben szállt le, így kb. fél óráig élvezhettük a megürült kocsi kényelmét. Mikor végre odaértünk, már alig vártuk az indulást, így gyorsan kértünk pecsétet a VÁ-on, és indulás!

Bódvarákóig ugyan aszfalton haladtunk, de a gyönyörű tiszta idő elsőrangú kilátást engedélyezett az Esztramos-hegy és vissza Alsóhegy irányába is, ami bőven kárpótolt a lábunk alatt haladó országút egyhangúságáért. Lévén ünnepnap, Bódvarákón zárva találtuk a boltot, ahol a kéktúra bélyegző hivatalosan található, de FeLaZso infója alapján már haladtunk is a Szabadság út 23-as számú ház felé, és csodák-csodája, a kapu mögött tevékenykedő öreg bácsi mihelyt meglátott, máris közölte, hogy: “Hozom!” Bélyegzés közben és után pedig elmagyarázta, hogy hamarosan ez a falu is Szanticska sorsára fog jutni – vagyis kihal. Pedig nagyon kár lenne ezért, mivel kiváló adottságokkal rendelkezik a község: az Esztramos, Alsó-hegy és a Szalonnai-hg. mind karnyújtásnyira vannak és több régi, de még jó állapotú szép parasztház kínálja magát, hogy átalakítsák turistaházzá, vagy fogadóvá. A templom mellett haladtunk ki, felfelé a faluból és hamarosan az emelkedő hegyoldalban vezető utat követtük. Teljesen érintetlen avarszőnyegen át húztunk felfelé, útközben megzavarva három őzet, akik riadtan nézték a bizonyára ritka látványt: ember az erdőben errefelé! Mert megelőlegezve a közlést a további útra: egy szál turistát sem sikerült köszöntenünk a kéktúra útvonalán egészen Boldogkőváraljáig három nap alatt!

Az emelkedő szép lassan véget ért, elértük a kék rom jelzést és kellemesen ereszkedő úton szerpentineztünk le Tornabarakony irányába. Érintettünk egy fiatal fenyvest, majd eljött az országút, amin besétáltunk a faluba. Megkerestük a Dózsa György út 15. számú házat a bélyegzőért, de bemenni nem mertünk, megvártuk míg a kuvasz ugatása kicsalja a házból a lakókat. Néhány perc múlva meg is jelent egy kislány a pecséttel. Ittunk egy jót a ház előtt álló kút vizéből és indulás tovább. A falu szélétől nem messze egy picurka kápolna mellett halad tovább a kék, visszanézve a dombtetőről pedig teljes szépségében feltárult a hátunk mögött hagyott szakasz.

Tornabarakony után változott a táj: lankásabbak a dombok, de itt még egészen Felsővadászig nagy összefüggő erdősávok láthatók, amelyek a késő őszi napfényben minden szépségüket megmutatták. A sárga-barna-vörös ezernyi árnyalata keveredett a fenyvesek zöldjével, festői hangulatot keltve.

Rakacaszenden mindent zárva találtunk, de szerencsére járókelők útbaigazítottak a műemléktemplom gondnokához, Elek bácsihoz, aki pont a templommal szemben lakik. Az öreg kedélyes mosoly kíséretében hozta a kulcsot és engedett be minket, de előtte a zsebébe csúsztatott egy TKM-es füzetet is. Erre mindjárt lecsaptunk, sőt kértünk tőle még egyet. A templomot ki ne hagyja senki, aki erre jár! Már kívülről is impozáns látványt nyújt, belül pedig egyszerűen csodálatos! Festett fa mennyezet, feltárt freskók, gyönyörűen felújítva minden. Fantasztikusan illeszkedik a tájba, szinte oda lett teremtve. A TKM-es füzet alapján szívesen azonosítottuk volna a legapróbb részleteket is, de erre már végképp nem maradt időnk. Bélyegzéshez a templomban kaptunk egy TKM-es pecsétet.

Már sötétedésben indultunk tovább, elővéve lámpáinkat is, de szerencsére különösebb gond nem volt a jelzésekkel. Persze, akinek nincs kedve elővenni a térképet, vagy az Atlasz leírását, az könnyen megégetheti magát és elkószálhat valamelyik dűlőúton. Irota előtt még az erdőben valami furcsa fény villódzására figyeltünk fel, majd kiérve az erdőből tisztázódott, hogy csak a hold fénye játszott velünk. Az erdőben haladva még megmagyarázhatatlannak tűnt, mi villog a távolban – lehet, hogy ilyen dolgokból jönnek az UFO-s meg hasonló sztorik? A mezőn már nem is kellett a lámpa, kellemesen lehetett haladni a holdfényben. Hamarosan feltűntek a falu fényei is. Irotára beérve hamar odaértünk a Talentum vendégházhoz, ahol már fűtött szobával és konyhával vártak minket. Erről a házról csak felsőfokon lehet beszélni! A régi parasztházat kívül-belül teljesen felújították, berendezték, teljesen felszerelt konyhával látták el, és még az apró részletekre is ügyeltek: pl. a környék látnivalóiról készített fotókat helyeztek el a szobában. Ezt kiegészített még egy könyv a megyéről, Cserehát turistatérkép és szálláskatalógus. Mindez 1500 HUF-ért. A vendégkönyv tele is volt a dicsérőbbnél dicsérőbb magyar és német, francia, angol mondatokkal.

Folyt. köv.