Kedves Silvana,
"úgy megyek az utcán, hogy kihúzom magam, próbálok belenézni az emberek szemébe (nem mindig sikerül), és rájuk is kellene mosolyogni, de azt még nem merek."
Én kb 1 éve kezdtem el ezt a dolgot, azóta programmá tettem...nagyon sok a visszaesés és azután az érzés, hogy mégse sikerül, szörnyü... tehát odáig jutottam, hogy mosolyogtam, főleg lányokra. Egyszer az történt, hogy megláttam egy lányt, akire rögtön tudtam, ez más, ő is szégyen, meg hozzám hasonló, láttam, izgul, de az történt, hogy az egész villamosút alatt csak kerülgettük egymás szemét (szembe ült le velem) mert nem mertünk egymás szemébe nézni túl sokáig mosolyogva. Éreztem meg lehetne, meg kellene szólítani, de nem tudtam...