Egy kicsit bővebben.

A hűség önmagában nem hordoz se pozitív, se negatív tartalmat. Jó szokásunkhoz, tulajdonságunkhoz hűnek lenni jó, rosszhoz ragaszkodni rossz. De ez csak ritkán szándék kérdése.

Ha gyakorlatunkról van szó, akkor persze morálisan is önérték tud lenni a hűség - feltéve, hogy ígértünk valamit valakinek, aki számít rá, hogy ígéretünket betartjuk. De ne tekintsünk ígéretnek olyasmit, ami nem az! A jövő idejű kijelentő mondat nem ígéret. Mindenkinek vannak elképzelései a jövőről, amelyeket azonban bármikor jogában áll megváltoztatni, még akkor is, ha mások előzőleg kifaggatták ezekről.

Az pedig végképp nem tévesztendő össze az ígérettel, hogy a társadalom egy része bizonyos korlátokat tart érvényesnek, mondjuk a házasságban élő nő külső kapcsolataira. E korlátok jó része felesleges, ezekkel az egyénnek semmi dolga, áthágásuk önmagában véve még nem hűtlenség. Hűtlenség az, ha ígéretet szeg meg valaki. Ami pedig még mindig csak akkor amorális, ha rajta múlott a dolog.

Nehéz körvonalazni, hogy mikor múlik valami valakin. Rajtam múlik-e, hogy nincs ötösöm a lottón? Hát hogyne, semmi akadálya nincs, hogy éppen a nyerőszámokkal töltsem ki a szelvényt.

Mindenki elfogadja, hogy ha valaki pl. azért késik valahonnan, mert leszakadt a trolivezeték stb., akkor emiatt erkölcsileg nem ítélhető el - ha a pontos érkezés érdekében megtett minden elvárhatót. De azt mindenkinek tudnia kell, hogy a jövő kifürkészhetetlen és csak korlátozott mértékben befolyásolható - természetes, hogy nincs fölötte abszolút hatalmunk. Saját változásaink fölött sincsen.
Ha erőszakot teszünk saját természetünkön csupán azért, mert másvalaki ezt várja el, azzal megnyomorítjuk a spontaneitásunkat, képmutatóvá válunk és végső soron azt a kapcsolatot is mérgezzük, amelyben élünk (ha ugyan van még rajta mérgeznivaló).

Annyi még senkinek nem vethető a szemére, ha változik. Az igen, ha hátrányára változik. De ha valaki egy kapcsolatban élve külső kapcsolatot keres, az elsősorban pozitív váltás, hiszen a világra való nyitottsága növekszik ezzel, és egyben egy lehetőséget is nyit a tartós kapcsolat felfrissítésére. A belterjes közösségek idővel megsavanyodnak, elrugaszkodnak a külvilágtól.

Van ugyan itt valami hagyomány, hogy a spontaneitás és az életöröm teljes átélése a férfiak privilégiuma - de a szemétre az ilyennel! Bátorítsuk, hogy a nők éljenek azon jogaikkal, amelyeket a hímsoviniszta férfiak csak maguknak tartanának fenn. És nagyon elszomorító, amikor ostoba és felesleges "elvek" élethossziglan gátolják vagy az élet néhány területére korlátozzák emberek boldogságát.

Na és ki a ribanc?

Ribanc az, aki számára a szex, a csáberő révén birtokolt hatalom: eszköz, amellyel pénzt, társadalmi pozíciót, tulajdont, birtokot szerezhet.
Semmiképpen sem tartom ribancnak azt, aki a szexet önmagáért szereti, vagy aki azokat az embereket szereti önmagukért, akikhez a szex révén (is) minél közelebb akar kerülni. Ezek szép és nemes jellemvonások, csiszolásuk nélkülözhetetlen egy olyan társadalom megteremtéséhez, amelynek tagjai boldogok.