Iván Gábor Creative Commons License 2001.10.22 0 0 524
A következő cikk jelent meg a Mai nap című újság 2000 szeptember 27-i (szerdai,18.oldal)számában;

Cím: " leleplezik Egely kerekét
Ifj. John Woods Campbell már 1955-ben feltalálta azt a műszert, amelyről mindenki úgy tudja, hogy Egely György találmánya.1980-ban "Energy Wheeel" néven forgalomba is került - állítja Iván Gábor mérnök. Iván Gábor tíz éve foglalkozik parakutatásokkal, és Egely Györggyel együtt tagja volt a Para-Kutatási Tudományos Társaságnak. Véleménye szerint egy nagy tévedés az Egely-féle vitalitásmérő. Nem a kezünkből kiáramló bioenergia, hanem csak a tenyér és a műszer között áramló levegő mozgatja. A kéz melletti levegő örvénylő mozgását, füsttel jól láthatóvá lehet tenni. (ezen a részen egy kép látható rólam: Iván Gábor szemléltet felírattal)Ezt kísérletek is bizonyítják. Egy megfelelően felmelegített halott emberi kéz is képes lenne megforgatni a műszer kerekét. Azt, hogy a kerék mozgását, irányát és sebességét akarattal befolyásolni lehet viszonylag egyszerű magyarázni.Idegi és pszichés állapotunktól függően más a tenyerünk hőeloszlása. Ez hőkamerával, de egy komolyabb kontakthőmérővel is megfigyelhető. Az irányítási folyamat spontán bekövetkezik, de tanulható is.Tehát hidegebb és melegebb pontok akár rövid időn belül is megváltozhatnak a tenyerünkön. Azt maga Egely is elismeri, hogy ha találmányát bármilyen anyaggal, búraszerűen letakarják, az már nem működik,nem mér, pedig a bioenergiának mindenem át kellene hatolnia. (k.g.)