Rocky drága!

Mosolyognom kell indulataidon, bocsáss meg! Eszem ágában sincs senkinek a jogát kétségbe vonni az iránt, hogy konzumidióta legyen. Magam is az vagyok, épp a Tesco-ból jövök nagybevásárlásból, asszony süt-főz a konyhában, jönnek a nővéréék a három gyerekkel vendégségbe. Vettem egy új gyönyörű kis szürke egeret a notebookomhoz, és ez örömmel tölt el. A fene sírja vissza a szocializmust!

Ha gondolkodnál Rocky a helyett, hogy elküldöd az embert a vérbe, talán rájönnél, hogy nem a fogyasztói társadalom megszüntetésére, hanem megváltoztatására törekszem. És ha lekommunistázol is érte - ezen is röhögnöm kell barátom, vagyok én itten már minden: komcsi, fasiszta, még mit talál ki néhány pihent elme, csak erre várok:-) - azt mondom: a szocializmus nálunk megvalósított változatának volt néhány pozitív oldala, amelyet 89-ben kidobtunk úgy, ahogy volt. És kár értük.

Alapvetően tisztában vagyok azzal - mert volt szerencsém tanulni közgazdaságtant és pszichológiát is -, hogy az embert a jutalom motiválja. Legyen az egy szelet csoki gyermekkorban, egy új egér a számítógéphez, vagy egy nagyobb lakás, vagy akár csak egy új cipőfűző, az ember azért dolgozik, tesz meg valamit, vagy tartózkodik valamitől, mert jutalmat vár érte. Mi itt a fórumon például elolvassuk saját és egymás magvas gondolatait, és úgy érezzük, okosat mondtunk, megsimogatjuk a kis fejünket. Nekünk ez a jutalom.

Egy olyan társadalomról álmodni tehát, ahol a jutalom fogalmát, mértékét nem a teljesítmény szabja meg eleve kudarc. Sok egyéb mellett ezért ment csődbe a szocializmus. Mi a fene motiválna bárkit is tanulásra, nagyobb teljesítményre, ha a mérnök max. 5-10%-kal keres többet, mint a melós, és az is megkapja a fizetését, aki egész nap a blattot veri. És ugyanannyit kap, mint az, aki tisztességesen dolgozik.

Hát eszem ágában sincs olyan társadalomról álmodozni barátom, amelyikben újra virsliujjú elvtársak mondják meg, hogy mi a jutalmam, és mennyit kaphatok belőle.

Én csupán felhívnám arra a figyelmed, hogy egyre erősebb jövedelemeltolódás figyelhető meg világszerte. Az emberi és természeti erőforrások egyre nagyobb része összpontosul egyre kevesebb ember kezében, és ez veszélyes. Ugyanis teret és lehetőséget enged a diktatúrának. Színtiszta politológia és szociológia. Ha szűk és zárt a vezetőréteg, ha nincs belső verseny, kiválasztódás, átjárás az egyes társadalmi osztályok között, akkor nő a feszültség, és csak erőszakkal lehet rendet tartani. Azt meg már láttuk - és látjuk pl. Észak-Koreában, Kubában vagy Afganisztánban -, hogy hová vezet.

Amit én szeretnék az az egyén közösség iránti felelősségének megerősítése. Szeretném, ha mindannyian tudatára ébrednénk, hogy nem zárkózhatunk be a négy fal közé, a szomszéd problémája a mi problémánk is, és ha segítünk rajta, elvárhatjuk, hogy ő is segítsen. A társadalom túlságosan atomizálódott. Mondok egy példát: a múltkorjában az IKEA-ban vásároltam. Mikor kijöttem, szállok be az autómba, és látom, hogy a velem szemben lévő sorban egy srác egy öreg VW Transportert próbál betolni, egyedül. A parkoló tele volt emberekkel, mégis én voltam az egyetlen, aki odamentem hozzá és segítettem neki. Nem tudom, érted-e mire gondolok?

Egy olyan közösségben, amilyent én szeretnék látni, többen mennénk oda segíteni, és ha van, aki ért egy kicsit az autókhoz, az lehet, hogy felajánlaná, hogy belekukkant a motortérbe is, megnézni, mi a baj. Ennek a közösségi érzésnek az egyik akadálya az a rohanó tempó, amelybe az anyagi javak megszerzése iránti mesterségesen keltett vágyunk kényszerít. Magam is elgondolkotam azon, hogy ráérek-e erre a hülyeségre, vagy induljak inkább a dolgomra. Pedig öt perc sem volt az egész. Egy piros lámpánál többed dekkolunk.

Szerintem nem lehet másképpen megközelíteni ezt a témát, mint a vezetők és vezetettek közötti kapcsolat átformálásával, átértékelésével. Erről már írtam alant éppen eleget, nem akarom magam ismételni. Valami olyasmi van a fejemben, mint a Kis Szemtanú amis közössége, de eszem ágában sincs petróleummal világítani és szekéren járni.

Azt én sem tudom, hogy megvalósítható-e mindez a mai tömegtársadalmak több tízmilliós számában. Csak remélem.

Üdv:

mondolat
(aki most kommunista, de egy másik topic-ban fasiszta)