a zsambeki bulirol egy nnp cikk a hangaszrol.

Rádulykelte" alkonyatkor

Zsámbék, 2001. augusztus 17.

Nehéz elfogultság és meghatódottság nélkül írnom Ráduly Mihály szerzői estjéről… Több személyes élmény fűz hozzá. A hivatásos muzsikusok közül az elsők egyike volt, akinek személyes ismeretségével dicsekedhettem. Na, de félre az öncélú, személyes dolgokkal! Ráduly, a legendás Syrius és a Rákfogó együttes szaxofonosa-fuvolása 28 év után lépett ismét magyar közönség elé. A helyszín méltó volt a visszatéréshez. A háttérben magasodott a zsámbéki templomrom. Akár szimbolikus jelentést is tulajdoníthatnék ennek… De mit jelképezne a templom, és mit a zseniális, de voltaképp félrecsúszott pályájú muzsikus majd három évtized utáni feltűnése? A választ adja meg mindenki saját magának!
c

A Széna térről induló Volánbuszon nem fedeztem fel olyan arcot, akiből kinéztem volna, hogy a zsámbéki romtemplom tövébe tart. Ettől kissé nyugtalan lettem. Vagy nem lesz koncert, vagy nincs érdeklődés… - ezen tipródtam az 50 perces autóbuszút során. A helyszínre érve aztán megnyugodtam. A templom mögötti domboldalon elkerített részen már állt a színpad, ott volt a Magyar Rádió közvetítő kocsija és szép számmal ült nyugodtan, a 7 órára meghirdetett kezdésre várva a közönség. A bejáratnál a frissen megjelent, limitált példányszámban kiadott Ráduly CD-t árulták. Kissé illuminált állapotban lévő zenészismerősöm kapott el, aki korábban vendége volt rádióműsoraimnak. Az est főszereplőjének akart bemutatni, de meglepetés érte: ismertük egymást. Bár 28 év távlatából Misi nehezen rakott helyre emlékezetében, de egy-két emlékidéző mondatom után megtörtént… Voltaképp nem így képzeltem a viszontlátást, de ember tervez… Csaknem három évtized nagy idő, így részben azt írhatnám, alig ismertem rá Misire, de ez nem lenne igaz. Régi képeit felidézve, a koncert után otthon azokat előkeresve azt mondhatom, hogy csak haja lett őszebb és rövid, no, meg nincs már se bajusz, se szakáll. A szeme ugyanúgy parázslik, alatta az árkok ugyanolyan sötétek. Végül is 57 esztendős, meg aztán ki tudja pontosan, mi is történt ez alatt Vele…? Annyi mindent beszéltek az emberek. Karcsúbb lett, ha kaján akarnék lenni, akkor megkockáztatnám, talán ezért tette le a szaxofont, mert már nincs meg a pocak, amin megpihentetheti… Talán lesz alkalom beszélgetni, amiről a HangÁsz látogatói természetesen olvashatnak majd. Most azonban térjünk a szerzői estre!

Az első blokkot három Ráduly kompozíció alkotta, melyek közül kettő ősbemutató volt. A kezdés hálátlan szerepe a már kezdőnek nem nevezhető Zana Zoltán tenor szaxofonosra várt. Kíséretében ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongorázott, Egri János bőgőzött és Kőszegi Imre dobolt, aki annak idején több formációban is játszott Ráduly Mihállyal (Pege-kvartett, Rákfogó, Szabados György együttese). Kezdésnek a Napkelte alkonyatkor című darabot vették, amely korábbi rádiófelvételekről ismert. Ezt az inkább lassú tempójú darabot egy újabb, balladaszerű lassú (Ananda) követte, melyet a szerző lányának írt. Ezt a választást műsorszerkesztési hibának éreztem. Még világosban, - a nap még csak készült lenyugodni, - így "leültetni" a hangulatot még jazzhangverseny esetében sem túl szerencsés. A témában a jazz mainstream vonalának sok ismerős dallamfordulatát véltem felfedezni. Így érezhetett a közönség is, mert úgy tapsoltak bele a számba, mintha ismerték volna. A harmadik, Kakofóbia címre hallgató téma már tempós volt, kakofónia nélkül. Mint a második részben megtudhattuk a szerzőtől, a cím jelentése kb. annyi, mint félelem a rossztól. Ez a téma sem hatott idegenül.
A következő blokkban helycsere történt a billentyűk mögött. A fiút az apa váltotta fel és ezzel a műsor végéig változatlan maradt a kísérő trió. A szólista helyét kellemes látványként négy szaxofonista hölgy, a New Classy Four (Majtényi Csilla-baritonszaxofon, Bratka Borbála-tenorszaxofon, Varga Borbála-altszaxofon és Jasna Jovicevic-szopránszaxofon) foglalta el. Ezúttal a hangszerelő Ráduly Mihály mutatkozott be. A hölgyek Monk-egyveleggel indítottak. Második darab ismét egy Ráduly darab volt, a Bessie Smith emlékére írt blues To Bess címmel. Szó ne érje a ház elejét, de a hölgyek beszállásai meglehetősen pontatlanok voltak. Bájuk azonban feledtette ezt a hiátust.

A szünet előtti utolsó téma az erre az alkalomra írt Utak, a szólista pedig a zseniális hegedűs, Kathy Horváth Lajos volt. A téma erősen kötődött az erdélyi magyar népdalok világához, a bőgős is vonót fogott. Ezt csak akkor tette le, amikor a zongora szólót egy gyerekdalra emlékeztető téma pengetésével "vágta el".
A második részben lépett színpadra az est főszereplője. Előbb csak a szervező Maloschik Róbert kérdéseire válaszolt. (Elnézést, ha több szervező is volt…!) Robi ezúttal sem tagadta meg önmagát. Aki ismeri, tudja mire gondolok. (Hogy azért senki ne maradjon kétségben: szerénységben közel se' jöhet a legendás Willis Connoverhez, akinek azért lehetett volna oka pakolni magát.) Borbély Mihályt szólították szólistának, akinek személyére írta Ráduly a Triptichon / Szárnyasoltár című három tételes (Invokáció, Hallelujah, Ima) művét. A szerző fuvolájával néhány hang erejéig fölvezette a témát, majd altszaxofonon folytatta a jazztanszék korábbi igazgatója. A tétel végét a bőgő jelezte és Borbély szopránra váltott. Utólag egy zenész ismerősöm kritizálta Borbély szopránozását, nekem nem volt különösebb kivetnivalóm ellene. Ennél a tételnél, főleg Szakcsi Jarrett-et idéző zongorázása miatt emlékeimben fölmerült Charles Lloyd kompozíciója, a Forest Flower. Ez a mű akkor került be hazánkba Supraphon licence lemezen, amikor még Ráduly idehaza volt. Vagy tán épp akkor Ausztráliában a Syriusszal? Lényegtelen. Egy tény: egy nemzedék számára alapot jelentett az a mű. És megint a bőgő, jött a záró tétel, amiben - láss csodát! - a tárogató kapta a főszerepet. Szívem erősebben dobogott, visszaemlékeztem egy réges-régi beszélgetésünkre Misivel, amikor erről az ízig vérig magyar hangszerről beszélgettünk. (Ha memóriám nem csal, Lew Tabachin volt az egyetlen nem magyar, aki használta a jazzben.) Halovány emlékeim szerint Ráduly is szert tett egy tárogatóra, de hangszer nem volt olyan állapotban, hogy használni lehessen.

Időközben besötétedett és a kivilágított templomrom a maga valóságában gyönyörű, de nekem valahogy mégis valószerűtlenül ható díszletként magasodott. Illett a számhoz, a Szárnyasoltárhoz. A dal végét újra Ráduly jelezte fuvolájával. Bevallom, nem lettem volna meglepődve, ha csak erre a kétszer hat-nyolc hangra korlátozódott volna Ráduly szereplése. De szerencsére nem így történt, mert a következő Szerelem, szerelem? című kompozícióját maga játszotta fuvolán, csatlakozott hegedűjével Kathy Horváth Lajos. Ez a darab is szerepel a most kiadott CD-n, de még egy 1972-es felvételről. Most a szám a fuvola miatt más jelleget kapott, mert az a régi rádiófelvétel szopránszaxofonnal készült. Ültem a székembe süppedve, és az járt a fejemben, hogy ez a kiváló muzsikus mit ronthatott el, hogy nem tudott a tehetségéhez méltó pályát bejárni. De ez az írás nem adhatja meg a választ.
Dresch Mihály érkezett, akit Ráduly saját elmondása szerint 1981-ben hallott először, és azóta ő a kedvenc magyar szaxofonosa. Dresch Misi (Jesszus! Már a harmadik Misi…) szopránszaxival fújta el Az árnyékok kinyílnak című darabot, amelynek előadásához csatlakozott Kathy Horváth is. Ezután egy olyan darab jött, amelyet annak idején többször hallottam Rádulytól, rádiófelvétel is készült belőle, de ezt mégsem engedte a CD-re. A Ballada John Coltrane-hez című darabot Dresch tenoron adta elő. Coltrane mellesleg szeptember 23-án lenne 75 éves… Dresch előadása méltó volt a szerzőhöz. Nem is próbáltam előcsalni gondolataim mélyéről az eredeti változatot, mert annyira lekötött Dresch ihletett előadása. A Continuum címre hallgató befejező darab meglepetéssel szolgált. A szerző Ráduly eredeti hangszerét, a hegedűt vette elő. Saját bevallása szerint négy és fél hónapja vette elő ismét ezt a hangszert. A kompozíció felvezetéseként az Elindultam szép hazámból kezdetű dallam szolgált. Szó, ami szó, főhősünk nem volt egy tigris a hangszeren. Bocs Misi, de ezzel az erővel a szögre akasztott szaxit is leporolhattad volna! A téma végére bejött Dresch furulyával és a Hervadj rózsa, hervadj dallamával zárták a darabot és az estet.

Nekem felejthetetlen élményt nyújtott az este. Fantasztikus érzés volt ebben a környezetben újra látni és hallani Rádulyt, illetve műveit. Remélem, ez a visszatérés nem egyszeri alkalom volt, lesz folytatása is…

- Nemes Nagy Péter