zse.gab Creative Commons License 2001.09.20 0 0 211
Azért ne felejtsük el, hogy női kosárlabdáról van szó, és akár a Pécs utóbbi 2 évi Euroligás produkciójából is fel lehet olyan meccseket sorolni, ahol a saját szintjükhöz és tudásukhoz képest nagyon rossz támadójátékkal is képesek voltak szoros meccseket megnyerni.
És az EB-n sem mondhatja senki, hogy akár az oroszok, akár a szlovákok elleni győzedelmes mérkőzéseken jó lett volna a támadójáték. Az előbbin közepes, az utóbbin sokkal inkább gyenge.
Ezzel csak annyit akarok mondani, ha sikerül a spanyolok hármasdobóit megfogni, nagy esélyünk lehet a győzelemre, mert Dalma, meg Csák Magdi az egész mezőnyből a legjobban fogja meg a "kis" emberek betöréseit (akár szó szerint is megfogva a labdát). Így centerből bőven beleférne 10-15 kapott pont. Viszont pont ez, a hármasok illetve az 4-6 méteres tempók levédekezése jelentett eddig kisebb gondot, tegnap szerencsére a görögök ezt viszonylag kis százalékban tudták kihasználni (megjegyzem lehet, hogy szándékosan beljebb húzódva védekeztünk). Szóval nagyon nehéz lesz védekezésben egyrészt a távoli dobásokat, másrészt a gyors kisemberek betöréseit együttesen megfogni, de ha 60 pont körül tartanák őket, akkor tényleg van legalább 50%-nyi esély.
Utána meg az elődöntőben jöhetnének a jugók! :-)))
HAJRÁ CSAJOK, HAJRÁ MAGYAROK!

Előzmény: bz_ (210)