burnie Creative Commons License 2001.09.19 0 0 711
A hétvégén a Dél-Dunántúli Piros Szorosad és Siófok közötti szakaszát jártuk be.

Pénteken Szorosadról észak felé indultunk el. Az út többnyire szántóföldeken keresztül vezetett. Az első település Miklósi volt, ahol a szépen kialakított Szabadidő parkban egy szökőkút mellett megebédeltünk. Innen Zics érintésével jutottunk el Nágocsra, ahol a Zichy kastélyt érdemes megtekinteni, habár kissé elhanyagolt. A jelzés Andocsra -a térképpel
ellentétben- az országúton vezet. Andocs híres zarándokhely, mi sajnos siettünk, ezért a templomot nem néztük meg. Tovább a Tojári-tó partján, az erdőszélen vezetett az út, majd ismét szántóföldek következtek, egészen aznapi célunkig; Kapolyig. A jelzés szinte nincs felfestve, ami van az is inkább a településeken belül. Gyakorlatilag a térkép alapján mentünk.

Szombat reggel Kapolyról folytattuk a túrázást. Rögtön a falu fölötti dombon pompás szilvafára akadtunk, így ez is hátráltatta, amúgy sem valami nagy menetsebességünket. (Sajnos egész nap esett az eső és irdatlan sár volt) Zala községben a kastélyban pecsételtünk (szépen rendben tartva, benne muzeum), majd Tab városa következett. Itt egy nyilvános WC fedett előterében megebédeltünk, majd nekivágtunk a Dömörke nevü hegynek. Itt már csak az
igazoló füzet térképét használhattuk a tájékozódáshoz, illetve a kevéske jelzést. Ez a
szakasz egészen Bábonymegyerig erdőben visz, így az esőtöl eltekintve nagyon szép részt járhattunk be. Nagy nehezen megtaláltuk a Dékány-hegyi kilátót is, amiből a létrát aljas kezek ellopták, így körbenézni sajnos nem tudtunk. Pont sötétedésre érkeztünk meg Bábonymegyer vm.-re.

Vasárnap Bábonymegyerről elöször szántóföldeken keresztül vezetett az út (sár, sár, sár), majd beérkeztünk egy szép erdőbe, ami szarvas bőgéstől volt hangos. Sajnos a jelzést hosszú, türelmes keresés árán sem tudtam követni, így aztán iránytű segítségével vágtam át az erdőn a Jaba-völgyben meghúzódó Ali-réti erdészházig. Innentől a jelzés egycsapásra megjavult, ezért Törekin keresztül hamar beérkeztünk Siófokra. Mondjuk az utolsó autópálya melletti illetve
városon belüli szakasz nem volt egy nagy élvezet, de ettől eltekintve ez egy nagyon szép nap volt. (Még egy megjegyzés : az autóút -2x2 sáv- szintbeni keresztezése, azért kicsit durva.)