Kedves Gombóc Artúr!

"más kérdés, hogy kell-e és ha igen milyen értelemben a hűség?"
Szerintem kell a hűség. Fontos. Számomra legalábbis a bizalom alapja. Mert hogyan is bízhatnék meg a páromban, hogyan engedhetnék betekintést a lelkem legtitkosabb csücskeibe, ha nem bíznék benne. De hogyan is bízhatnék meg benne, tudva, hogy nem hű hozzám.
Valakihez igaziból közel kerülni, önmagadat adni, MERNI megmutatni neki a félelmeidet, szorongásaidat, komplexusaidat szerintem nagyon nagy dolog, és csak akkor lehetséges, ha egészen biztos lehetsz őbenne! Ám még ennél is fontosabb az, hogy magadban biztos légy, önmagadhoz és másokhoz való hűségedben, mert bár szerinted az, ha valaki önmagához hű, "még nem elég ahhoz, hogy valakit hűnek lehessen nevezni", de azért én úgy gondolom, hogy MÉGIS valahol itt van a kutya elásva. Mint ahogy régi igazság az is, hogy nem tud mást szeretni az, aki önmagát nem szereti igazán, és nem tud másnak megbocsátani az, aki önmagával szemben kíméletlen stb.stb.

Bubuka, kedves!
Férfisoviniszta, Te?! Á, dehogy! Honnan veszed? Hacsak nem az ehhez hasonló megfogalmazások sugallták:
"Ebbe a libagágogásba gyakorta keveredik olyan vélemény..."
(Még csak annyit, hogy szíved joga, hogy végletes légy; ha szerinted egy nő csak "szent vagy ribanc" lehet, kívánom, hogy e sovány menüből is találj kedvedre valót. Csak aztán vigyázz, nehogy meglepetés érjen.)

csinnnKA