Hogy a korábbi (ismeretlen) gazdájánál mi volt a szitu, arról fogalmam sincs. Három évesen került hozzánk, és idén múlt tizenegy éves. Nagyon sok régebbi szokással és reakcióval hagyott fel, szerintem ezt is elhagyta volna, ha ellenkező hatás is érte korábban.

"a kérdés az, hogy Ő alkotja-e meg azokat a célokat, amelyek elérését akarja..."

Ez eléggé összetett dolog ahhoz, hogy egyszerü igen, vagy nem választ tudjunk erre valaha is adni. Az ember akaratára is hat a környezet, ha mégoly fiktív is az elképzelése.
A kutyát is többféle inger éri. Az előbbi példámnál (a tárgyörzésre való koncentrálás) is elsődlegesen azt kell eldöntenie, hogy engedelmeskedik-e az őrzési parancsnak. Ha igen, a végrehajtás, azaz a sikerhez szükséges koncentráció már az ő képességein múlik.

Nézzük egy kicsit más oldalról. A vadászkutyák, vagy a terelő kutyák pl. számszerüleg sokkal kevesebb parancsszót ismernek, mint pl. az őrző-védő kutyák. Viszont azt saját belátásuk szerint hajtják végre, szemben az őrzyő-védő feladattal, amit rendszerint szó szerint kell. Ehhez is koncentráltság kell, mégpedig elég nagy foku. A célt lehet, hogy a gazdi adja, de a végrehajtás sikere megintcsak rajta múlik.
Az akarat önálló kialakítása pedig ugyancsak körülményes egy háziállatnál. Ezért ennek a hiányából messzemenő konzekvenciát szerintem hiba lenne levonni.

Ami a tükröt illeti. Öszintén szólva, nem tudom. Annak ellenére, hogy volt konkrét esemény és szeretném hinni, hogy felismerte magát a kutyám, nem tudom. Ugyanis a séta során sokszor elmegyünk egy nagy kirakatüveg előtt (bocs, ha már írtam erről) és azonnal felismerte benne a kutyát, bár az úttesten mentünk. Hogy a kutyát felismerte, az biztos, és az is tény, hogy a lelkes farkcsóválás amellett szólt, hogy talán önmagát látta, mert rendes körülmények között idegen kutyát minden esetben az első pillanatban ellenségként fogad. Itt azonnal barátságos volt.
És volt mégvalami említésre méltó. Engem minden bizonnyal és kétségtelenül felismert a kirakatüvegben. Először mindig aggódva hátranézett rám, sőt meg is szagolt, hogyt tényleg én vagyok ott. Aztán a tükörképben (látszott a szemén!) már engem nézett és szintén lelkesen farkcsóválva. Aztán megszimatolva a kirakatüveget közömbösen odébbált.
Viszont minden újbóli megpilantás hasonló reakciót vált ki benne, mint a legelső.
Komolyan nem tudom értékelni, mert pl. az itthoni tükörnél teljesen közömbösen viselkedik.

A macskás hasonlatod a koktélpartival kapcsolatban talán nem szerencsés. Ugyanis akkor lenne hasonlítható, ha az első koktélpartin, ahol többnyire mindenki jól érezte magát és baráti, közvetlen légkör alalkult ki, volt valaki, aki teljesen közömbös volt. Namármost hogy hány olyan koktélpari kell, ahol elhidd az illető barátságos viselkedésének, hogy őszinte a korábbi sikertelen után, az megint egyéniségtől függ.

oncogito