Tehát itt volna ez a kis "röpke" beszámoló.

Sajna csak kevés időm volt, így csak a legfontosabb dolgokat próbáltam leírni, nem sokat foglalkoztam a látnivalókkal, meg az élményekkel.

Mi az szállásunkat mindig úgy intézzük, hogy ahol ér az éjszaka, ott tábort verünk, ezért a szállásajánlóimat is ebben a szellemben írtam.

1. nap, Bodajk-Gánt-Mindszentpuszta:
Bodajkon mi a Fenyő Bisztróban pecsételtünk, mivel tavaly idáig jutottunk. Úgy is kezdtük az ideit túrát, ahogy egy éve befejeztük: egy Uniqum, egy fröccs és egy-két menet biliárd.

A csókakői várat mindenképpen érdemes megnézni. Pár kilóméterrel Csókakő után figyelni kell: a kék bevezet egy kerítéssel elkerített területre. A kapu be van drótozva, azt ki kell bogozni. Ahogy beértünk, alig 50 méterrel később van a kijárat balra, egy kisebb, szintén bedrótozott kapu, s egy kis ösvényen kell letérni az egyébként széles munkaútról. Mi nem is vettük észre, annyira bíztunk a kitaposott „biztos” útban, és csak pár száz méter után kezdett több mint gyanússá válni a jelzés hiánya.

Gánton le kell térni a kékről és beljebb kell menni a faluba pecsétért, mi a kocsma bélyegzőjét kértük el, mely egyébként egész szépre sikeredett.
Az első éjszakát Mindszentpusztán töltöttük, az itteni túristházak elég ramaty állapotban vannak, illetve ez egyiket épp felújítják. A kútra felfestett figyelmeztető felirat –miszerint az nem ivóvíz- senkit ne tévesszen meg, valószínűleg csak vicces kedvű egyének műve. Az ott dolgozó munkások már több hete itták a vizét, és nekünk is bátran ajánlották. A pecsét egyébként a kút melletti kerítésen található.

2. nap, Mindszentpuszta-Kőhányáspuszta-Várgesztes-Mátyás kút:
Kőhányás pusztán is jártak vicces kedvű emberek, mert a bélyegzőt meghagyták ugyan a fémdobozban, de megszabadították a gumijától. Ha nincs senki a túristaházban (mint ahogy mi is zárva találtuk), marad a fénykép.

A gesztesi várba mi nem mentünk fel, hanem a kocsmában kértünk bélyegzőt. Várgesztes elején a Nimród éttermet csak a pénzesebb túrázóknak ajánlom...

Innen nincs messze a Mátyás-kút, melynek környéke annyira megtetszett nekünk, hogy itt táboroztunk le éjszakára, annak ellenére hogy még viszonylag korán volt. Valaha egyébként szebb napokat láthatott ez a hely, ha jól emlékszem egy tatabányai túristaszervezeté volt a ház, de több jel is arról árulkodott, hogy biz itt rég járt tőlük bárki is. De van két pottyantós, van tűzrakóhely, a kútban van víz, és a legfontosabb, hogy van hinta! :-)

3. nap, Mátyás kút-Szárliget-Somlyói kulcsosház:
Másnap örömmel tapasztaltuk, hogy jól döntöttünk szállásügyileg, mert a következő számításba jöhető hely a Szarvas-kút jóval lepukkantabb és víz sincsen.

Szárliget után átmegy a kék az M1-es autópálya alatt, és utána megintcsak figyelni kell! Még egy-két kilóméteren keresztül széles, jól kitaposott az út, jelzések jól láthatóak, de hirtelen elkanyarodik a kék balra, és a susnyáson keresztül, egy alig látható ösvényen vezet tovább. Már nem tudom pontosan, hogy az autópályától számítva hányadik kanyar után van ez, de egy bő kilómétert már mentünk, ha jól emlékszem nem sokkal előtte jobbkézre esett egy vadászles, és az ominózus útszakaszon jobb oldalt (talán) akácos van, baloldalt pedig a susnyás, dzsindzsás, dzsumbulyos...kinek hogy tetszik.

Utána szintén lesz egy izgalmasabb rész, már túl a tavakon és a kukoricáson: a kék egy bokros területre visz be, ahova elég nehéz volt jelzéseket festeni, de itt nyugodtan lehet bízni a kitaposott ösvényben! Miután innen kikeveredtünk még vár ránk egy kerítés, de azután már sima az út Somlyóig.

Ez a hely a vízhiányt leszámítva ideális sátorozóhely, nagy területtel, pottyantóssal, tűzrakóhellyel és szép kilátással. Hinta itt nem volt...:-( Bélyegző helyett pecsételt matricák vannak, valószínűleg olcsóbb, mint folyton bélyegzőt pótolni. Hja, azok a vicces kedvű emberek...

4. nap, Somlyó-Koldusszállás-Vértestolna:
Koldusszálláson fémbélyegző van, bár lehet hogy a vadászházaknál lehetne kérni, mi nem tettük meg.
Errefelé semmi különös megemlítendő nincs, talán annyit, hogy ez egy olyan bő 50 km-es szakasz Szárligettől Mogyorósbányáig, ahol egy falun sem vezet keresztül a Kéktúra, így vagy okosan kell a kajatartalékkal készülni és bánni, vagy kitérőt kell tenni egy közeli faluba. Mi is ezt tettük, Várgesztes például megfelel erre a célra, bár mi azért mentünk be a faluba, mert a tesóm itt csatlakozott hozzánk.

5.nap, Vértestolna-Bányahegyi erdészház-Gerecse-üdülő-Pusztamarót-Péliföldszentkereszt:
A Vértestolna utáni szakasz elég érdekes, mert kb. egy km-en belül 5 kerítést kell megmászni. Ettől függetlenül sima az út Bányahegyig.
Ez is kiváló táborozóhely, a bánya felé indulva, jobbkéz felé látszik egy kerekes kút, mi azt nyugodtan használhattuk.
Itt jegyzem meg érdekességként, hogy a közeli tatai lőtérről simán idehallatszottak a harckocsik ágyúdörgései. Nem irígylem a közellakókat...

A gerecsei bélyegző eltéveszthetetlen, közvetlenül az út mellett, egy kerítésre van felszerelve.

A pusztamaróti már érdekesebb: mielőtt bekanyarodna az út az erdész(?)házakhoz, balkézre egy nagy fán található a doboz, a fának pont a túlsó oldalán, tehát az útról pont nem látszik. Ez a hely is alkalmas táborozásra, épp volt is itt egy nagyobb –talán barlangász- csoport.

A következő eltévesztehtő hely úgy 3-4 km után lesz: eljutunk egy országútig és erről letérve erős emelkedő következik, de már kb. 20-30 méter után balra leágazik a kék az erdőbe.

Péliföldszentkereszten találunk bélyegzőt az egyik fán is, de szép egyházas pecsétet kaphatunk a lelkésztől. Valamint megengedte, hogy ott aludjunk a focipályán. Itt van víz, és rendes WC is.

6. nap, Péliföldszentkereszt-Mogyorósbánya-Tokodi-bánya-Nagy-Gete:
Mogyorósbányán a Kakukk vendéglőben kaptunk Kéktúrás bélyegzőt, ehhez azonban le kell térni a kékről.

A tokodi-bányai pecsét pedig a térképen Pincék néven feltűntetett helyen lelhető, amint leérünk a műútra, rögtön balra a (talán) második ház, de jelzés és tábla is mutatja.

Tokodon használjuk ki a legelső kutat ami elénk vetődik, mert a következő szakaszon bőséges vízmennyiségre lesz szükségünk! A Nagy-Gete! Kb 500 méter alatt 100 méteres szintemelkedés... Sok víz kellett... Viszont a csúcson ismét kiváló szálláshelyre bukkantunk: ilyen pazar kilátásra ébredni...hmmm...az ilyenek miatt imádom a Kéktúrát!

7.nap, Nagy-Gete-Dorog-Klastrompuszta-Piliscsaba:
Másnap rájöttünk, hogy szerencsénk volt hogy azt az emelkedőt felfelé kellett megtenni, mert lefelé jóval rosszabb lett volna, és mivel a másik oldal sokkal lankásabb, így kényelmesen leereszkedtünk.

Dorog után szépen lehet haladni Kesztölcig, ezután a Sziklák alatti dűlőn bártan lehet követni a kitaposott ösvényt.

Klastrompusztán a bélyegző könnyen megtalálható, Piliscsabán pedig a vasútállomáson érdemes keresni. Ez az út is jól járható, leszámítva egy kis susnyást Piliscsév előtt.

Összességében talán ezen a szakaszon voltunk legtöbbet erdőben, a legtöbb hegyet is farengeteg borítja, ezért elég kevés szép panorámával találkoztunk. Települést szintén keveset érintettünk, ami énrám kifejezetten pozitívan hatott, bár tény hogy így csínnyán kell bánni az elemózsiával. De idén is ugyanakkora élmény volt mint a korábbiakban, és jövőre irány az Északi-középhegység.