Mijo Creative Commons License 2001.08.27 0 0 7

A gyermekek legtöbbje kalandvágyból tűnik el otthonról

NÉPSZAVA-információ

Az eltűnt gyermekek nagy része 2-3 napon belül előkerül, hiszen sokukat csupán a kalandvágy, a kitűnni vágyás motiválja a szökésben - mondta lapunknak Csendes László, az ORFK ifjúságvédelmi osztályának vezetője.

A 18 éven aluliak gyakran otthonról vagy valamilyen intézményből menekülnek. Körülbelül 200-250 esetben az eltűnt kiskorúak 3 hónapon belül sem kerülnek elő. Ezekben az esetekben is érkeznek azonban információk, hogy itt vagy ott látták őket.

1999-ben összesen 4757 gyermek eltűnését jelentették be a rendőrségen, az év végére pedig 557-en nem kerültek elő. 2000-re a bejelentések száma 5412-re nőtt, 678-an maradtak a körözési listán december végére.

Két olyan ügyről tudunk, amikor az eltűnt gyermek hosszabb ideig sem került elő - tájékoztatott Gach Györgyné, az ORFK bűnmegelőzési osztályának alezredese - Egyikük a most megtalált Szathmáry Nikolett, a másik Till Tamás. A 12 éves fiú az elmúlt év májusában, anyák napján tűnt el Baján, amikor lovagolni indult a közeli lovardába. A kisfiú hollétére azóta sem derült fény.

- A legtöbb gyerek a nyári időszakban kóborol el, és a szabad ég alatt táborozik - mondta az alezredes. Sokan önszántukból szöknek el a családjuktól, menekülnek az otthoni légkörből. Bár az esetek döntő többségében a szülők azt bizonygatják, hogy otthon, a családban minden a legnagyobb rendben volt, később a megkerült gyermek elbeszéléseiből ennek ellenkezője derül ki. Elvált szülőknél gyakran megtörténik, hogy bejelentés nélkül egyszerűen elviszik a másiktól a gyereket, és maguknál tartják.

Gach Györgyné arról is beszámolt: a fiatalkorúak közül nagyobb számban tűnnek el a lányok, mint a fiúk. A 14 év feletti lányok ugyanis könnyebben találnak olyan felnőttet, aki befogadja őket. Sokszor csapódnak idősebb férfiakhoz, ennek pedig gyakran prostitúció lesz a vége. Ők, ha visszakerülnek is családjukhoz, előbb-utóbb újra elszöknek.

A bűnügyi nyilvántartás szerint 1999-ben 26 gyermeket gyilkoltak meg Magyarországon, 2000-ben pedig 17-et. Gyermekrablás mindkét esztendőben csupán egy-egy történt.

__________________________________________________________________________________________________

Számomra ez a mondat volt szembeötlő: "Két olyan ügyről tudunk, amikor az eltűnt gyermek hosszabb ideig sem került elő .."

Meg az is, hogyan jutottam el a Népszava eme fenti cikkéig.

Tehát a következő a helyzet: több alkalommal észleltem a hercegszántói határátkelőhelynél, eltűnt gyermekek kihelyezett fotóit a világ minden részéről, de a Till Tamás képét döbbenetemre nem. Hasonló jelenséget észleltem egyik bajai bankban is, a legkülönbözőbb bőrszínű és nemzetiségű gyermekek arcképe látható, de Till Tamásé ezek között sem.

Ma böngészvén a Korridor írásai között az egyik cikkben, az eltűnt gyermekek adatait nyilvántartó, New York-i székhelyű szervezet, a Missing Children léte ütött szöget a fejembe, mondom magamban, ugyan nézzünk már utána különböző keresők révén, hány helyen található Till Tamás eltűnésével kapcsolatos információ, akár honi, akár nemzetközi vonatkozásban.
Hát kérem, a helyzet lehangolóan siralmas, alig-alig fedezhető fel bármi is, nem elég baj, hogy a gyermek még a mai napig sem került elő ( holott Szathmáry Nikolettel ellentétben, erre még van remény ), de hogy a keresésésére irányuló szándék sem fedezhető fel vele kapcsolatban, az valahol mindenképpen emberi mulasztásnak, az arra illetékes hivatalnokok közömbös mulasztásának tekintendő !
Mondanom sem kell, a Missing Children oldalain sem találtam a kisfiúról semmit.

Muity Mijo
Baja