2001. augusztus 27., hétfő (59. évfolyam, 199. szám)

Elnök nélkül

"...Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának végén az elnök a kormány és az ellenzék közötti súlyos konfliktus részese lett: alkotmánysértéssel vádolták, amiért – nyilvánvalóan a kormány kezdeményezésére – visszaküldött az Országgyűlésnek egy törvényt, amelynek szövegét a házelnök az Országgyűlés által meg nem szavazott rendelkezéssel bővítve küldött át neki. Nos az elnök csak olyan megszavazott törvényjavaslatot küldhet vissza megfontolásra, amelyet még nem írt alá, ezt pedig már aláírta. A hibát a törvény módosításával törvényes módon is ki lehetett volna küszöbölni, de ez akadályozta volna bizonyos kormányzati törekvések gyors érvényesítését. Ezért adta nevét Mádl ehhez a kétes eljáráshoz. Ez a példa nem magában áll, hanem következik abból, ahogy tisztségét Mádl hivatalba lépése óta szavakban és tettekben betölti.

A Népszabadságnak adott tavaly karácsonyi interjújában a következőt mondta: „...úgy vélem, és ezt fel is vetettem, hogy az ellenzék általános tartózkodása a kétharmados törvényektől nem tartható, ez a demokrácia sérelmével jár. Formálisan persze az ellenzék, s itt általában beszélek ellenzékről – jelenlegiről, jövőbeliről –, ezzel nem sérti a demokratikus elveket, de ez mégsem tartható a végtelenségig; felfogásom szerint előbb-utóbb az alkotmányos értékrendünk lényegébe ütközik.”

Ez a jelenlegi ellenzékkel szemben olyan súlyos vád, amilyet Göncz Árpád tíz év alatt egyszer sem engedett meg magának. És olyan interjúban hangzik el, amelyben a kormánnyal, a kormánypártokkal szemben Mádl mindennemű kritikától tartózkodik. Rákérdezés ellenére is kitér például az elől, hogy bármilyen észrevételt fűzzön Kövér Lászlónak ahhoz a kijelentéséhez, hogy az ellenzék akkora kárt okozott az országnak, amekkorát az ár- és belvizek, a koszovói válság és az agyhártyagyulladás. Az ellenzéket viszont „alkotmányos értékrendünk lényegébe ütköző” viselkedéssel vádolja.

Ilyen vádat a köztársasági elnöknek akkor is nagyon meg kellene fontolnia, ha lenne alapja. De nincs. Az elmúlt három évben a két ellenzéki párt rendre hozzájárulását adta azokhoz a kétharmados támogatást igénylő országgyűlési határozatokhoz, amelyek az ország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez szükségesek voltak. Az MSZP hozzájárult az alkotmány és a honvédelmi törvény olyan módosításához, amely szűkítette az Országgyűlés hatáskörét a nemzetközi csapatmozgásokkal kapcsolatban. Korábban megszavazta a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag kompromisszumos változatát, a nemzeti jelképekről szóló törvény vagy a képviselők jogállásáról szóló törvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett módosítását, az idegenrendészeti és menekültügyi törvénycsomagot is.

Ezzel szemben a kormány rendre anélkül terjeszt be kétharmados törvényeket, hogy előzőleg elnyerte volna hozzájuk az ellenzék támogatását, holott alkotmányos rendszerünknek ez nem felel meg. A cél ilyenkor annak demonstrálása, hogy valami, amit a közvélemény feltehetően jó dolognak hisz, az ellenzék ellenállásán bukik meg. Ez történt az ügyészségre vonatkozó alkotmánymódosítással, a médiatörvény jogharmonizációsnak mondott (!) módosításával, vagy az egyházakról szóló törvény módosítására tett koalíciós indítvánnyal.

Mádl szó nélkül hagyja a parlament működésének megcsonkítását és a közmédia kormányellenőrzését a csonka kuratóriumokon keresztül. Ő mint felkészült jogász nyilvánvalóan pontosan tudja, hogy mit jelentenek, miféle érdekeket szolgálnak a Fidesz effajta lépései.

Februárban Mádl két újabb politikai gesztussal is kifejezésre juttatta, hogy a Fidesz mellett és az ellenzékkel szemben elkötelezett. A kormánypártok tavaly országgyűlési határozattal vezették be „a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját” az iskolákban. Azt az ellenzéki indítványt, hogy az emléknap minden diktatúra áldozatairól szóljon, a jobboldali pártok elvetették. Valódi céljuk ugyanis nem az emlékezés, hanem a szocialista pártra irányított antikommunista propaganda volt. Az iskolai emléknapra hivatkozva február 25-én – pártcélokra sajátítva ki az ország házát – díszülést szerveztek, s ezen Mádl olyan egykori ötvenhatosokkal szónokolt együtt, akikről jól tudhatták a díszülés szervezői, hogy élesen fogják támadni a mai szocialistákat. (Meg is tették.) Mádl mégis beszédet mondott e nyilvánvalóan pártpolitikai célú rendezvényen. A szocialisták hiába kérték, hogy tegye egyértelművé: nincs köze az emlékülésen elhangzott MSZP-ellenes támadásokhoz.

Demszky Gábor főpolgármester – tudomásul véve a kormány millenniumi zászlóátadási kampányát – a köztársasági elnököt kérte fel a zászló átadására az ország legnagyobb önkormányzatának. Mádl Ferenc arra hivatkozva utasította ezt el, hogy „az államelnök nem kíván politikai párt vezetőjének zászlót átadni” (Népszabadság, március 1.). Mintha pártelnök nem tölthetne be számos parlamenti vagy önkormányzati tisztséget: Orbán Viktor a Fidesz elnökeként volt az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke, s számos esetben vissza is élt ezzel a pozícióval, Áder János pedig a Fidesz ügyvezető alelnökeként házelnök. Orbán egy ideig pártelnökként volt miniszterelnök is. Vajon miért éppen Budapest főpolgármesterével kapcsolatban zavarta Mádlt, hogy akkor egy másik parlamenti párt elnöke volt?
...
Mádl beszédeiben és nyilatkozataiban ugyanazt a konzervatív retorikát halljuk-olvassuk, mint az újabban a mérséklet és megfontoltság mezét magára öltő Orbán Viktoréban.
...
A demokratikus intézményeket mélyen megvető Orbán karácsonykor elkezdte magyarázni, hogy „nem szabad azt hinnünk, hogy azért, mert a politikai életben erős viták vannak és megosztottság is ... létezik, aközben ugyanilyen megosztottság lenne az országban” (Magyar Televízió, december 26.). Néhány nappal később egy siófoki rendezvényen Mádl is arról beszélt, hogy „az emberek készek arra, hogy kézbe vegyék saját sorsukat, és fütyülnek arra, hogy milyen veszekedések zajlanak a politikum szintjén, amit szintén nem szabadna túlértékelni”. (Magyar Hírlap, január 8.)

Hasonlóképpen a kormánypártok álláspontját visszhangozta a köztársasági elnök a zámolyi romák ügyében: már tavaly augusztus 20-i interjújában: „Nem hiszem, hogy az lenne a kiút, hogy elhagyják a hazájukat. ... Egyébként az én nagyszüleim is kivándoroltak Amerikába ... Aztán hazajöttek. És nem szidták onnan kintről a hazájukat.”
...
A köztársasági elnök két alkalommal kért előzetes normakontrollt egy-egy törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól, másik két alkalommal pedig újratárgyalásra visszaküldött egy-egy törvényt az Országgyűlésnek. Nézzük ezeket az eseteket: a büntetés-végrehajtási törvény módosítását (az elítéltek nyilatkozási jogának korlátozásáról) a nagyobb ellenzéki párt is megszavazta; a türelmi zónák kijelöléséről szóló módosítás nem a kormány, hanem egy fideszes képviselő javaslata volt, aki az elnöki döntés után a javaslatot vissza is vonta; a Lex Répássy esetében a Fidesz maga is kérte, hogy kezdeményezzen előzetes normakontrollt, a negyedik esetben pedig maga a kormány kérte ezt. Amikor viszont a kormány és az ellenzék éles konfliktusában, a szövetkezeti üzletrésztörvény esetében szólították fel szakmai szervezetek előzetes normakontroll kezdeményezésére az elnököt, nem vállalta a szembeszegülést a kormánnyal. A törvényt azután egészében és részleteiben is megsemmisítette az Alkotmánybíróság (mint annak idején a Zétényi– Takács-törvényt), és nemcsak egyes részleteit (mint a Bokros-csomagnak).
...
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy nincs ma a köztársaságnak olyan elnöke, aki pártok fölött állna s őrködne az államszervezet demokratikus működése felett."

Bauer Tamás
országgyűlési képviselő (SZDSZ)