Kedves Szombatosok!
Lehet, hogy megint az a látszat, hogy két különböző oldalon állunk, pedig nem így van.
Alapjaiban egyetértek mindazzal, amit írtál, igaznak is tartom.
Ami miatt mégis közbeszólok, az a megítélés egysíku mivolta.
Ugyanis mindaz a dörgedelem, amit felhoztál, egy ideológiájában kiforrott, a cselekedeteit, annak következményeit tudatosan vállaló embernek szólhatnak.
A fiatalok döntő többsége pedig nem ilyen. Még józan állapotban sem.
Pontosan egyetértek abban is, hogy a törvények nem ismerete nem mentesít semmi alól. Azonban szerintem nem egyformán ítélhető meg.
Szükség van a tanításokra, az útmutatásokra, a figyelmeztetésekre, de nem ítélkezés formájában, mert az szinte biztosan célt téveszt.
Én magam sem értek egyet az ilyen foku felelőtlen butaságokkal. Azonban szerintem az igazi bűnösök, akik mindebből üzletet kovácsolnak, (formanyomtatvány, egyéb külsőség pénzzé tétele) akik kivitelezhetővé teszik ezt az egész cirkuszt.
A valóságban nagyon kevés az, aki elismeri az általa elkövetett bűnt és tudatosan megmarad benne. A tudatlanságot, az oktalanságot pedig szerintem helyretenni és nem megítélni kell.
És hogy nincs elég tekintély hozzá, hogy nem ismernek manapság ilyesmit?
Aki sejti, ismeri a szavak súlyát, elsősorban annak kell vele fukaron bánni, különben felhigul.
oncogito