Na még egy ucsó gázló (hacsak
HM vagy
nix nem nyom még be egyet), ha nem unjátok még:
nekem előző este kezdődött, mikot is a Probikeban kiderült, hogy az alapméretes bringámba nem tudnak menetes RST Gamma EL-t berakni, mert túl nagy a bringám és 2 cm-rel rövidebb a teló szára... (Egyébként itt találka egy kisebb topiknyi emberrel... :))
Veszprémben indulás után
Fish megvezette a népet, városnéző túra keretén belül (helyi érdekeltsége van, majd eljutottunk az első EP-ig. Itt mivel 8-10-en együtthaladtunk, nem lehetett pecsételni. Az eleje meg fogta magát és elviharzott, mintha versenyen lenne, és nem túrán. Mit mondjak, felemelő érzés, de ez van; eldöntöttem, hogy rekkenő hőségben nem fogok 30-cal száguldozni terepen, hogy utolérjem őket, nem is bírtam volna. Ekkor a térképet+pecsételőlapot rosszul rakhattam le, valamikor elhagytam útközben. Amikor észrevettem már rossz úton jártam, visszafordulás, vissza az első EP-ig, közben találkozás szembe sokakkal. Papírt időközben vki felszedte, de ez akkor még nem derült ki, de hálistennek kaptam az első EP-nél új térképet és pecsételőt, majd újból elkavartam, mert rutinból mentem ugyanazon az úton ahol először is, de az eltévedést először ugye még nem tudtam. :) Begyűjtöttem így pár plusz kilométert, víz- és idővesztés. A második EP-n (márkói híd) már nem volt semmi, tovább a leírás alapján és a kerítés végénél (aki volt tudja hol), a leírás szerint fel kell szembe menni egy dombocskára. Azt nem írták, hogy utána rögtön le róla, rövid úton, én meg továbbmentem a tetejére fel, be a bozótba. Egy kis keverés után rájöttem, hogy az embermagas gaz nem illik bele a "végig tekerhető" ismertetőkbe, így valahogy visszakevertem és csodálatos módon inkább sejtés alapján rátaláltam egy útra ami oda vitt ahova kellett. Herenden én is jobbra kevertem el mint
vilard, de összejött a dolog. Az emelkedő után találkoztam azzal a sráccal akit
Némó már említett, a tengelytörésessel. Majd haladva a szalagozott úton a már visszafele robogó pontőrrel. Azt tudtam, hogy én vagyok az utolsó, de azt megtudtam, hogy az előttem levő utolsó 130-as csak 4-5 km-rel van előttem. Tippem
Némóra esett. (Be is jött... :)) Haladva a következő EP fele utolértem
papát aki görcsre és egyebekre hivatkozva tolta a bringát, de én tudom, hogy csak a táj szépségeit élvezte nyugodt gyaloglótempóban... :) Az EP-nél utolértem
Pataporcot,
eszpeet,
Ember a holdont,
Némót, valamint ha minden igaz
Secit. Én csatlakoztam az első háromhoz és a 90 km mellett döntöttem (időveszteség + erőnlét nem tökéletesnek érzése + meleg álindokok miatt). Sokáig együtt haladtunk, de Bakonybél után (mikor lehagyott
Hefi + csapata :) ), a hosszú emelkedő végén már nem vártam meg
ppt és
eszpeet, hanem
ember gondjaira bízva őket megnyomtam a felfele menést, hogy elérjem a közvetlen vonatot vissza BP-re, amit 1620-as indulásúnak sejtettem. Tulképp laza volt, az utolsó EP-től Veszprémbe nagyon jó volt a hátszél, az ucsó emelkedő viszont nem esett jól, végére egy kicsit minth agörcs előérzet lett volna lábamban, de túléltem. A célban laza traccs, a hölgyike rövidebb faggatózás után adott csak papírkut a túráról (hisz azon EP-k pecsétjei ahonnan már elhúztak, nem voltak meg). Azt hívén, hogy lekéstem már a 1620-as közvetlent lazán tekertem csak az állomás felé, mindegy, hgoy 1640-es vagy 1710-es átszállásos lesz az enyém. Az állomáson aztán kiderült, hogy siet az órám és rosszul tudom a vonatokat: épp felfértem a 1640-es közvetlenre a vonat közepére. Fészkesfenékvárott aztán átszálltam az elől levő bringáskocsira, találkozás
niróval (mégegyszer köszi a vizet) és
togával, majd haza fel a hegyre.
Szép volt, meleg volt, pont elég volt.
Gratula mindenkinek aki teljesítette.