bátyó Creative Commons License 2001.07.30 0 0 29931
Gázló
Nagy elánnal én is elindultam, hogy indulok.

Pénteken átkerekeztem Veszprémbe. Útközben majdnem összetörtek. Egy belső, szinte forgalommentes úton gurultam jóval 40 fölött (lejtő), amikor 15 méterrel előttem, az út mellett álló autóban ülő hülye liba úgy döntött, hogy elindul és megfordul. És tette is. Persze index az minek. Én fék, de hát az ilyenkor már nem sokat ér. Már kinéztem magamnak az autó elején azt a helyet, ahová becsapódok, lelki szemeim látták, ahogyan átrepülök a motorház felett. Lassított felvételként láttam, hogy a járdán állók közül két ember is kimeredt szemmel nézi a történteket, és közben a szájához emeli a kezét. Közben megcsúszott a hátsó, majd az első kerék is, és valamilyen véletlen folytán pont kitérőpályára állt a gépem, így 3 cm-rel az autó előtt sikerült elhúznom. Aztán hátrafordultam és "A jó qrva..." üvöltéssel méltattam a hüpi (hülye pics@) ténykedését. És megdöbbentem, hogy még akkor sem vett észre, amikor előtte elsuhantam, pedig a sárga topikmezben voltam.
Másnap hazafelé megkerestem a féknyomom. A hátsó egy S-et, az első egy fél C-t húzott.

Aztán szunya, majd valamivel 7 után kiértem az indulási helyre. Útközben már voltak, akik jöttek szembe, elindultak a távon. A rajtnál Vilard már szerete össze a brinyiglijét, én meg érdeklődni kezdtem, hogy az én gépemmel végig lehet-e menni a távon. Végül úgy döntöttem, hogy majd jövőre, felnicsere után. Azért megvártam a többi topikost, és tényleg elrémísztő többségben sárgálltunk még úgy is, hogy 4-5 emberen nem topikmez volt. Az első ellenőrző pontig elgurultam, és utána elindultam haza.

Hogy kik voltak ott, nem tudom. Valaki csak összeírja. A legtöbb embert arcról nem ismertem. Úgy 15-16 topikos lehetett mindöszesen.

Persze ez sem volt teljesen eseménytelen. Almádi-Vörösberény részen, benn a faluban, a jó kis lejtőn suhantam lefelé (a 72 km/h-ás sebességrekordom akartam megdönteni), amikor az egyik kapubejáróból kitolatott elém az útra egy teherautó, de mivel szembe jöttek, megállt, teljesen lezárva a sávot. Hát 60 fölött egy frontális ütközést nem lehet túlélni. Kikerülni csak a szemközti sávban lehetett, így fékezés nélkül kerültem, mielőtt a szembejövő autó odaért volna. Sikerült. Ha lassítok, akkor pont találkoztunk volna. Nem volt időm megijedni sem.

Végeredmény: be kell látnom, jól döntöttem, hogy nem indultam. A havi egyszeri biciklizés nudli. Nem kentem be magam semmi napvédővel, így is eléggé megpirosodtam. A Gázló 90 után a plusz 50 km haza, nem ment volna.

Ja. Elkészült egy jó bicikliút Veszprém és Szentkirályszabadja között.

Aztán szombaton esete 11 órakor az előszobában defekt pukkanására riadtam. Álltában, a falhoz támasztva defektet kapott a hátsó kerék. Hogy hogy a fenébe...