27-én este egy utolsó topik-ellenőrzés után elhatároztam, hogy lefexem 10-kor, amiből később mégis éjfél lett, és így kipihenten, 5 óra alvás leküzdése után várhattam Pataporc és Orby megérkezését a kijelölt helyszínre. Ők menetrend szerint be is futottak, és meglepően rövid szereléssel sikerült feleszkábálni a gépeket a tetőcsomagtartóra. Utunk Eszpee csatlakozási helyére vitt, ahol ismét kötözgetésben volt részünk, majd viszonylag eseménymentes leutazás következett Veszprémbe. Az út folyamán végig azon rimánkodtam, hogy „csak nehogy lehulljanak a bringák”, mert ez alighanem totális anyagi csődbe döntött volna. (A 100-120 km/h-s sebesség ellenére sem tapadtak muslicák és egyéb rovátkolt barmok a gépekre, bizonyosan a kedvező aerodinamikai festés miatt. :-) )

A nevezés helyétől nem túl messzire akartunk leparkolni, de sajnos hirtelen csak egy méretes lejtő alján sikerült helyet találni, ahonnan bemelegítésképpen fel is tekertünk a rajthoz. A nevezésnél örömmel üdvözölhettük a Topik-tagokat, és szemmel látható számbeli fölényünk sokakat rettegéssel töltött el a mezőnyben. 8.45-kor indult egy válogatott csapat a már említett lejtőn (amelynek még később szerepe lesz), a csapatnak Fishtax vezényletével sikerült már az első néhány kilométeren eltévedni, de sebaj, ez még csak csepp volt a következő eltévedések tengerében. :-)
Az első ellenőrzőponton a Topik-tagok (közöttük én is) meglepődve fedezték fel bátyámat, Nemo-t, aki Dalos Hattyúval (Cygnus) merészen szintén a 130 km-es távot célozta meg.
Az élen haladó hegyivadász banda (nekem) brutális tempót diktált, és ez az első hosszú emelkedőn meg is tette jótékony hatását: alaposan lemaradtam tőlük. Szerencsére Orby megszánt, és mivel utóbb bevallotta, hogy ő is inkább a túratempót részesíti előnyben, együtt maradtunk a túra végéig (Köszi Orby!)

A fodor-tanyai kútgyűrűben kavargó víz láttán gyomrom hasonló tevékenységbe kezdett, de miután összehasonlítottam a kulacsomban lötyögő víz hőmérsékletét a forrás vizével, inkább a forrásra szavaztam. Innen szinte pihenő nélkül, Orbyval már csak ketten indultunk tovább, mivel az élen haladó csapat időközben behozhatatlan előnyre tett szert.

A következő vízvételezésre is alkalmas ellenőrzőponton (Király-kapu, víz csak gyalog közelíthető meg) balga módon nem töltöttünk kulacsot, mivel „majd a lokátorállomáson, az már úgysincs olyan messze”. Nos, a lokátorállomásra jutva a pecsételő bélyegző szárazságával csak torkunk és vesénk porzása tudott vetekedni, miután kiderült, hogy ivóvíz bizony nincs. Szitkozódva indultunk el, és az első adandó alkalommal próbáltunk vizet vételezni, amely már vészjóslóan fogyott. A szerpentinen lefelé, az erdőbe érve találtunk egy erdészházat, ahol a házőrző kutya morgása Orby-t reflexszerűen a bringa keresztbefordítására késztette, de sikerült előcsalogatni az erdészt és vizet tankolni. A kutya másodpercek alatt pálfordulást hajtott végre, és ezután alig bírtuk levakarni magunkról. Az erdésszel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy egy előző túra szervezősége az erdészházat jelölte meg, mint telefonálási lehetőséget, erről azonban csak őket felejtették el értesíteni. A jelenlegi túra ideje alatt ez a hely volt a Király-kapu utáni 30 kilométeren az egyetlen kút.

A következő ellenőrzőpontig, a vinyei Pokolcsárdáig kellemes lejtők következtek. Hozzánk csapódott Bandita és társa, Zoli, akikkel együtt tápoltunk a csárdában. Kérdésünkre a kocsmárosné elárulta, hogy a leghamarabb elkészülő étek a chilis bab, úgyhogy Orbyval ezzel kellett beérnünk. A palacsintára egyes vélemények szerint mintegy 40 percet kellett volna várni! A csárdában ismerős arcok tűntek fel: a kapuban a pihenőjét befejező, éppen akkor induló Vilard üdvözölt minket, bent pedig számos túrázó töltötte magába a leapasztott kalóriákat, köztük Hegyimenő és Nix. Hegyimenő nem tagadta meg magát: SÖR habzott előtte az asztalon. :-)
Továbbindulva először hatosban kerekeztünk (Hegyimenő és Nix, Bandita és Zoli, valamint Orby és jómagam. A menetrendben a túra nevét adó gázlók következtek, amelyeket sajnos nem igazán tudtam élvezni, mivel éppen ekkor jutottam el a fizikai és lelki mélypontra. Bal lábam bizonyos izmai begörcsöléssel fenyegettek, és az elfogyasztott bab se kezdte még el kifejteni áldásos hatását. :-) A túra feladása azonban hiába fordult volna meg fejemben, ugyanis itt volt az útvonal legtávolabbi pontja, és innen mindenféleképpen vissza kellett volna jutni a rajthoz. A visszavonatozás ötlete sem túlzottan tetszett. A többiek párosával elhúztak, Orby azonban kitartott mellettem (ismételten köszi!), és sikerült belém (főleg lelki)erőt öntenie.

A Borzavár előtti kereszteződésben lendületből balra mentünk jobb helyett, így lehetőségünk nyílott a sebességi rekord beállítására egy 10 %-os lejtőn (69 km/h), amely lejtőt az eltévedés szomorú felismerése után rögvest meg is mászhattunk.

Bakonybél tájékára nyilvánvalóvá vált, hogy lábam izmai nem váltják be korábbi fenyegetésüket, helyette tompa sajgást produkáltak. Itt az ellenőrzőpont keresése közben ismét eltévedtünk, de szerencsére elég hamar kijutottunk a faluból ahhoz, hogy erre rájöjjünk. A falu után következő murvás emelkedő volt a túra legborzasztóbb része, folyamatos kormány-rángatással lehetett csak elkerülni az oldalra dőlést. Szinte kilométerenként álltunk meg inni, valamint keréknyomokat keresni, hogy vajon jó irányba haladunk-e még.
A hegytetőre érve elfogyasztottuk a Pokolcsárdában vett chips-et, mintegy jutalmul az emelkedő leküzdéséért és nem utolsósorban a kiizzadott só pótlása miatt. Itt ért minket Pataporc és Eszpee üzenete, miszerint beérkeztek a 90 km teljesítése után a célba, és éppen HIDEG SÖR-t isznak. Ez a tény adott lelkiállapotunkban inkább csak lehangolt minket, de azért továbbkerekeztünk.

Hárskúttól a hadiút felé gurulva paranoiásan többször is lefékeztünk, hátha épp elhagytuk a kereszteződést, és az egyik ilyen fékezésnél Orby sikeresen megsütötte hátsó fékpofáit. Ezután folyamatosan próbálta lekoptatni a sült réteget, de beletelt egy időbe, mire visszanyerte az eredeti fékhatást.

A hadiúton montis propagandafilmeket megszégyenítő tájon, hátulról tűző lemenő napfényben, iszonyatos sebességgel vágtattunk végig, majd Veszprémhez közeledve elhatároztuk, hogy nem a túra eredeti vonalán megyünk végig, és kihagyjuk a rajt utáni legelső lejtőt – amely most ellenkező előjellel emelkedővé változott volna. Elhatározásunkat tett követte, és így a buszpályaudvar felé vettük utunkat, ahol Hegyimenőre bukkantunk! Orby lehajrázta egy Armstrong-utánérzésű nyeregből kiálló támadással, én azonban már képtelen voltam ilyenfajta teljesítményre, csak szimplán eltekertem mellette (örültem, hogy élve eljutottam odáig):-). Kiderült, hogy Hegyimenő élelmiszerboltot keresett.

Legurultunk a célba, 19.33-kor érkeztünk be. A szervezők kérdésére, miszerint „hogy tetszett a végén az emelkedő”, csak hümmögéssel válaszoltunk, mivel úgy éreztük, hogy jogszerűen csaltuk le a végén a reggel már leküzdött kapaszkodást.

Szerencsére az étkezéssel nem voltak gondok, elegendő Cerbonát vittem magammal, továbbá nem volt hatástalan az indulás előtt elfogyasztott két banán sem. A Bakonybél utáni murvás emelkedőre csak a Pokolcsárdában betankolt chilis bab segítségével jutottunk fel. :-)

Adatok:

Megtett táv (eltévelyedésekkel): 151 km
Bruttó idő: 10 óra 48 perc
Nettó idő: 8 óra 43 perc
Átlagsebesség: 17,1 km/h
Max. sebesség: 69 km/h

Némó (kisebbik fajta)