Idézem a magyaros átírás „definícióját” a Keleti nevek magyar helyesírásából: „A japán nyelvi elemek magyar helyesírásában a japán nyelv Hepburn-rendszerű átírását vesszük alapul. Az angolos írású mássalhangzókat a amgyar megfelelőikkel helyettesítjük; a rövid magánhangzókat (a, i, o, e, u) változatlanul hagyjuk, s a japán nyelv hosszú időtartamú magánhangzói helyett a megfelelő magyar hosszú magánhangzókat használjuk fel (ó, é, ú). A magánhangzó-kettőzés két önálló szótagot jelöl (goon, Niigata). A szó(tag)végi -i magyar átírása mindig -i, azokban az esetekben is, amikor a japán szó(tag)vég kiejtése félhangzós -i, azaz a -j-hez áll közel (Meidzsi). Ez az eljárás, amely a Hepburn-átírásban is megtalálható, lehetővé teszi a japán nevek és szavak latin betűs átírásának egyértelmű magyar átbetűzését a japán nyelvben járatlanok számára is” (503).