Az MU menetrendszerű győzelme
A Spanyol Kupa június 30-ai döntőjével véget ért az utolsó olyan országban is a futballidény, ahol őszi-tavaszi rendszerben zajlanak a küzdelmek. A nyári pihenő azonban meglehetősen rövid lesz, hiszen a 2002-es világbajnokság miatt szinte minden államban a megszokottnál hamarabb kezdődik el a következő évad. A rövid „uborkaszezont" a Nemzeti Sport arra szeretné kihasználni, hogy bemutassa a 2000-2001-es szezon európai bajnokcsapatait. Sorozatunkat az egyik legnépszer?bb európai klub, az angol Premier League-t megnyerő Manchester United bemutatásával folytatjuk.
Kilenc év alatt a hetedik angol bajnoki címét nyerte meg a Machester United, amely már-már olyan egyeduralomra tett szert Angliában, mint Skóciában a Rangers. Az MU ráadásul igen korán besöpörte az újabb trófeát, még öt forduló hátravolt az idényből, amikor a „vörös ördögök" a 14. bajnoki diadalukat ünnepelték.
Azonban Manchesterben igen magasak az elvárások, ennek köszönhető, hogy az agyonkényeztetett United-hívek nagy része egymás után másodszor is úgy tekint vissza a szezonra, hogy a csapat már megint CSAK bajnokságot nyert. A Ligakupa-küzdelmektől való búcsúzás még nem döbbentette meg az Old Trafford-i szimpatizánsokat, hiszen az utóbbi években arról szól a sorozat, hogy a nagy klubok B-csapata összecsap az alsóbb osztályok, vagy az élvonalbeli, de szerényebb költségvetés? egyesületek bravúrra éhes legénységével.
Az FA-kupából való kiesés viszont az idény egyik nagy rémálma volt, a West Ham United ugyanis az Old Traffordon leckéztette meg a nagykép? Ferguson-társaságot, amelynek fölényeskedésére jellemző momentum történt a továbbjutást eldöntő gólnál is: a lest csak gyanító Fabien Barthez nem is mozdult Paolo Di Canio lövése után. A másik rettenetes élmény a Bayern München elleni oda-visszavágó volt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében: hiába rohantak az 1999-es döntőben szenzációs módon győző manchesteriek, csak lelkesedésükkel tudtak elismerést szerezni az európai futballszeretők pártatlan táborában.
A bajnoki cím megszerzéséhez azonban ezúttal sem fért kétség, az első hat fordulóban veretlenek voltak a „vörös ördögök", és az Arsenal ellen a Highburyben is csak Thierry Henry szépségdíjas találatával maradtak alul. Ezt a mérkőzést október elsején rendezték meg, december kilencedikéig pedig páratlan sorozatnak látott neki a United: nyolc bajnoki meccsen nyolc győzelmet aratott, huszonegy gólt szerzett és kettőt kapott. A Charlton Athletic ellen egy fantasztikus összecsapáson véget ért a menetelés, majd a Liverpooltól hazai pályán 1-0-ra kikapott az MU. Vendégcsapat 1998 decemberében, azaz pont két évvel a szóban forgó találkozó előtt nyert az Old Traffordon (a Middlesbrough 3-2-re). Érdekesség, hogy a Manchester United rádióadójának ez volt a 200. mérkőzésközvetítése, az első adás évekkel ezelőtt egy Chelsea elleni hazai vereség volt.
Decemberben távozott a csapattól Henning Berg, akit megvásárolt a Blackburn Rovers. A címvédő botlásait nem tudta kihasználni az üldöző Arsenal, amely a december 31-ei, Newcastle United elleni 1-1-es döntetlen után is nyolcpontos hátránnyal követte a manchesterieket. A bajnoki cím megvédését a következő hetekben gyakorlatilag eldöntötték a „vörös ördögök", öt győzelem zsinórban, majd a tisztes visszavágás az Arsenal ellenében: Dwight Yorke idénybeli legjobbját nyújtva húsz perc alatt hármat vágott David Seaman hálójába, sőt, 38 perc elteltével már 5-1-re vezettek a hazaiak. A végén Teddy Sheringham még egyet lőtt, az MU pedig 16 pontra növelte előnyét az „ágyúsokkal" szemben.
Március végén aztán megtört a csapat, korábbi önmagához képest elszürkült. A rossz sorozat a Liverpool elleni újabb, 2-0-s vereséggel kezdődött, aztán jöttek a München elleni meccsek. A Premier League megnyeréséért járó serleget a Coventry City elleni győzelmével gy?jtötte be hivatalosan is az MU, köszönhetően az Arsenal Middlesbrough elleni 3-0-s hazai vereségének. Az idény ezt következő részét a legszívesebben elfelejtené Sir Alex Ferguson: az utolsó öt meccsen csak négy pontot szerzett a csapat, hazai pályán kikapott a Derby Countytól, és a záró három fordulóban olyat produkált, mint a Premiership 1992-es beindítása óta sohasem: egymás után háromszor kikapott.
A Manchester United áprilisi és májusi produkciója tehát egyáltalán nem volt megnyugtató, igaz, David Beckham, Paul Scholes és a többi angol válogatott már a „háromoroszlánosok" vb-selejtezőire összpontosított, míg Roy Keane a Manchester City elleni meccsen Alf Inge Haaland ellen elkövetett brutális szabálytalanságáért kapott eltiltását töltögette. Sokan - Sir Fergussonnal az élükön - azt mondták, hogy igazolni kell egy-két világsztárt, aki feldobja a csapatot, aki arra öszönzi a kezdőben bérelt hellyel rendelkező futballistákat, hogy küzdjön akár a csapatba kerülésért is.
Ruud van Nistelrooy érkezése mindenképpen lendítene a csapaton, de az ő leigazolásával nem bővült a választék, hiszen Teddy Sheringham, a labdarúgók és az újságírók által az idény legjobbjának választott veterán visszatért a Tottenham Hotspurhöz. Van Nistelrooy számára adott a lecke: pótolnia kell a tétmérkőzéseken összesen 21 gólt termelő, 35 éves angolt. A holland a csatársorban Andy Cole és Ole Gunnar Solskjaer mellett kaphat szerepet, és bár Dwight Yorke-ról azt pletykálják, elhagyja a klubot, nem lehet mérget venni a távozására.
A csatársort gólhelyzetekkel ellátó középpálya Juan Sebastian Verón érkezésével igencsak megerősödik, így már nem csak négy szupersztárja lesz Sir Fergusonnak a négy lehetséges posztra. A skót menedzsernek szemmel látható gondjai voltak abban az esetben, amikor alapembereit, Beckhamet, Keane-t, Scholest és Ryan Giggset gondosan megtanult módon semlegesítették az - itt főleg az európai élklubokra gondolunk - ellenfelek. Nicky Butt ott ült a padon, ám újat nem tudott hozni a játékba, Luke Chadwickben pedig - bár Münchenben voltak reményt keltő megmozdulásai - még nem igazán bízott meg a mester.
A négy alap középpályást a bajnokságban persze nemigen tudták leradírozni az ellenfelek, David Beckham az idény elején gólgazdag játékot mutatott, a jobb oldali elfutások mellett a betörésekre is egyre gyakrabban vállalkozott. Persze a mértani pontosságú beadások és a félelmetes szabadrúgások sem maradtak el, ezért is vált Becks a válogatott csapatkapitányává.
Roy Keane mezőnymunkája, a pályán, illetve azon kívül mutatott gondoskodása egyaránt motorként hajtotta a csapatot. A játéktéren megcirógatta társait azok egy-egy hibája után, az öltözőben azonban úgy le tudta teremteni a többieket, hogy azt bármelyik edző megirigyelhette volna. Sir Alex Fergusont képviselte a gyepszőnyegen, miközben sorozatban adta a gólpasszokat és néha-néha az ellenfelek kapuját is bevette.
Paul Scholes a nemzetközi meccseken volt igazán csúcsformában, az alacsony vörös néha túlságosan is könnyedén vette a hazai bajnokikat. Verón érkezése miatt - rendszeres válogatottbeli szereplése ellenére - neki kell a leginkább tartania attól, hogy esetleg a háttérbe szorul. Ryan Giggs ugyanis mindegyik csapat ellen képes hozni a formáját, kiválóan cselez, és ez még a két BL-döntős védelmében is zavart okozott. A walesi rongylábúról mindent elmond, hogy hétszeres angol bajnok, pedig még csak 27 éves. Az MU jövőjéről pedig az árul el sokat, hogy Giggs 2006-ig meghosszabbította szerződését.
Az MU legerősebb fegyvere tehát a középpályássora, ám ezzel az egységgel idén felvette a versenyt a kapusposzton Fabien Barthez, aki világ- és Európa-bajnokként végleg feledtetni tudta a Peter Schmeichel távozása után keletkezett kavalkádot a védelemben. Remek védései mellett a tizenhatoson kívül végrehajtott cselei szórakoztatták a közönséget, a kopasz francia minden bizonnyal középpályásként is megállná a helyét.
A másik francia, Mikael Silvestre végre beépült a csapatba, a balhátvéd poszton bebiztosította a helyét, sőt, az MU szurkolótábora még dalt is írt a fiatal játékosról (nem véletlen, hogy Denis Irwin távozni készül). Jaap Stam a régi, igaz, sérülései miatt nem tudta végigjátszani az idényt. Nem úgy Wes Brown és Gary Neville. Előbbi az idény legjobb fiatal labdarúgója lett, míg utóbbinak az az egyik legnagyobb erőssége, hogy a jobb oldalon remek labdákkal tömi Beckhamet, vagy ha kell, ő maga rohan előre, hogy a Spice Boyéra emlékeztető beadásokkal segítse a támadásokat. A cseresorban pedig ott van az öcsi, Phil Neville, továbbá Ronny Johnsen, Ronnie Wallwork és a többi fiatal.
Annak ellenére, hogy a Tottenham az Arsenal és a többi londoni klub a nyáron igencsak megizmosodik, a Leeds és a Liverpool pedig várhatóan egyben marad, a United vághat neki a legnagyobb eséllyel a bajnoki pontvadászatnak. Vajon lesz-e olyan ellenfél, aki képes lesz eljátszani a Celtic szerepét Angliában?
