na és erre itt töltjük az időnket... én mindig tudtam, hogy ez veszélyes. Tutira ezzel is az állatoknak ártunk ;))) az én macskám pl. folyamatosan reklamál, hogy nem vele foglalkozom, és ugye az állat elhanyagolása hosszútávon akár állatkínzásnak is minősülhet ;))))

Na komolyra fordítva a szót: az állatkertekre sajnos szerintem is szükség van, és nem is a jogosságukat kérdőjelezem meg. A gondom megint az emberi túlkapással van; szerintem talán túl sok az állatkert, túl sok benne az olyan állat, aminek nem ott lenne a helye, és túl rosszak a körülmények. Ha meg lehetne találni valami olyan egyensúlyt, ami az állatoknak is jó és az emberi kiváncsiságot is kielégíti, akkor én lennék a legboldogabb. Komolyan azt hiszem egyébként, hogy a bp-i állatkert nagyon jó irányba halad, tényleg sokat fejlődött, nagyon jó ötleteket láttam benne, baromira tetszett, hogy pl. a HuMuszék helyt kaptak, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a környezetvédelmet így összekössék az állatvédelemmel... de akkor is összeszorult a szívem és többször sírva fakadtam, amikor megláttam egy-egy állatot, pedig talán nem is olyan rossz neki, mint ahogy én azt első látásra láttam...de nem tehetek róla. :(((Volt pár állat, akiket nagyon sokáig néztem, és nagyon elszorult a szívem, hogy mennyire szomorúnak, letargikusnak tűntek... :(
De ez nálam valszeg kóros;most van nálunk nyárra vigyázni egy kis papagáj egy icipici ketrecben, a párja is meghalt pár hónapja, egész nap csak gubbaszt és naponta kb 10szer elbőgöm magam, amikor leülök vele beszélgetni és hibáztatom magam, hogy pont a mi családunkban fordul elő egy ilyen, hogy megvesznek egy ilyen kis szerencsétlent, amikor egész évben úgyis utazgatnak külföldre, ideoda, és csak rángatják szegényt egyik helyről a másikra. :(((
Még a kalitkából sem jön ki, hiába hagyom neki nyitva, csak gubbaszt egész nap, pislog a kis szemével, nézi magát a tükörben és odabújik a műanyag madár mellé, amit akkor raktak be neki, amikor a párja meghalt. Hát milyen élet ez egy állatnak? :,((((