rocky Creative Commons License 2001.06.19 0 0 180
Ez az bronzon,

Jön a tipikus SZDSZ érvrendszer. Aki nem úgy látja, mint az SZDSZ elvtik, azoknak lelépni. Ezek azok, akik a nyilvánvalóan sárga citromra is azt mondják, hogy az bizony kék. Nem baj öreg, már közel a végetek, érzitek ti magatok is, ezért hörögtök és rúgkapáltok annyira. Elöbb kellett volna meggondolni, s az itt élök érdekében politizálni, nem pedig életidegen hangyáknak az emberekre való eröszakolásaval kísérletezni. mTermészetesen "szigorúan szakmai szempontok szerint". Hallom az SZDSZ-ben hamarosan tagkönyvcsere lesz, már készítik a kis piros könyvecskéket a munkásmozgalom ötágú csillagával.

Előzmény: bronzon (178)