Sziasztok!

Ojjjan jó olvasni, amiket írtok. Én sajnos már nem a Ti korosztályotok vagyok, így sok mindenből kimaradtam, ami nektek természetes volt.

De ha már a kajánál tartunk: ismeritek azt a reszelt krumpliból készült ételt, amit Barcikán tócsninak hívnak? Máshol nem ismerik ezt a nevet, hallottam már "lapcsánkának", meg krumplilángosnak, de szerintem az igazi a tócsni.

Régen a Barcika vendéglőben (megvan-e még) lehetett különleges kajákat kapni, pl. békacombot. Azóta sem ettem...

De a legérdekesebb kajáim, amik Barcikához kötnek (és ez nem mese) az aszfaltban sültek.

Elmeséljem a történetet ?
Na, mindegy, elmesélem...
Szóval, 78-ban egy pesti cég barcikai telephelyén kezdtem dolgozni. Országos nagy cég volt, már a kezdetektől épíetette a Várost. A szénosztályozót, az utcákat, a BVK-t, szóval, mindenben benne volt. Nem titok a neve: Út- és Vasútépítő Vállalat volt, az ötvenes évektől kezdve neves, híres - hirhedt építőipari cég. Ott tanultam meg a szakmát. A Barcikán dolgozó kubikosoktól tanultam meg szintezni, geodéziai méréseket végezni, az útépítés, a mélyépítés fortélyait.
De visszatérve a kajára: az első egy évben aszfaltozók művezetője voltam. Tizennyolc - tizenkilenc évesen nem sokra tartottak, de szerettek, apám, anyám is ott dolgozott régóta.
Mikor nyár vége felé elindultunk a telepről egy teherautónyi aszfalttal (ez nem a"kenős" aszfalt, hanem a merevebb, erősebb változata, amit az úttestbe tesznek), akkor a sofőr megállt az első kukoricatáblánál. Beszaladt a sorok közé, kihozott egy marékra való kukoricacsövet, és bedugdosta a platón lévő forró aszfaltba. Mire Miskolcra, vagy éppen Bélapátfalvára értünk - sok felé dolgoztunk a környéken - addigra az aszfaltban átpárolódott a kukorica - olyan finomat azóta sem ettem. Ha nem vittünk magunkkal véletlenül, a kint dolgozó aszfaltosok megorroltak ránk.
És ősszel kolbászt, hurkát sütöttünk ugyanígy: a kocsiról lekerült, még forró aszfaltból egy kis kupacot formáztunk, és abba újságpapírba csomagolva - a jobbak alufóliában - betettük a sütnivaló húst, kolbászt, hurkát, és fél óra múlva kész volt. A csomagolástól a zsír nem tudott kifolyni, átpárolódott az egész. És ami az érdekes volt: nem érződött rajta egyáltalán az aszfalt íze, vagy szaga.

Még egy kajával kapcsolatos emlékem van (kicsit Micimackó jellemű vagyok, vegyítve Gombóc Artúrral: mindenről a kaja jut eszembe - ill. az is - és nem vagyok válogatós, bármi legyen az - minusz tökfőzelék):
Tudjátok-e, hogy Barcika és Vadna között a putnoki országút még sokkal keskenyebb volt, és a hatvanas években mindkét oldalán óriási eperfák (szederfák) nőttek ? A bátyámékkal minden nyáron ott ettük degeszre magunkat, és én sírtam, amikor valamikor 69-70 körül kivágták őket az út szélesítése miatt.

Még valamit tanulságképpen az országjárásról: én laktam gyerekkoromban Kiskörén, Dunaújvárosban is, és mégis, mindig Barcika maradt az "otthon". Tizennégy éves kislányom ma utazott haza (ill. Sajószentpéterre), és mikor ezt mondtam második volt nejemnek (mármint hogy "haza"), akkor ő fel volt háborodva, miért mondom azt Barcikára, hogy "haza". Próbáltam neki már megmagyarázni, de
azt hiszem, soha nem érti meg - igaz, már nem is a nejem...

Ennyit mára, bocsi, ha túl hosszú voltam.
Sziasztok
mzm