Nálam van egy gyönyörűséges szivarfa, most hogy virágzik, hihetetlenül szép. Kipusztulásra volt itélve. Kiskorában letörték egy ágát, és a kérget végighasították a földig. Aránytalan lett a formája, elkezdett kidőlni, nyílt seb éktelenkedett rajta, elgyengült állapotában meglepték a gyapjas pajzstetvek, amik az összes örökzöld sövényt kiirtották.

Elkezdtem a fát ápolgatni. Metszegettem a koronáját, locsoltam, kaszáltam, gyomláltam körülötte. A kiirthatatlan pajzstetvek ellen (komolyan minden kertész azt mondta: tűzre vele) rügyfakadás előtt Agrolos lemosással, drótkefével küzdöttem. A sebeket kitisztítottam, gombaölővel ecseteltem, majd sebtapasszal kezeltem. Egy ismerős bácsi azt mondja, ha a sebek széleit évente megkapargatom finoman, pár év alatt akár be is nőhet a seb.

A koronát úgy alakítottam, hogy a törzs ismét egyensúlyba kerüljön és kiegyenesedhessen.

Mindez (és ahogy a fa ma kinéz) nekem elég bizonyíték arra, hogy egy fával lehet, érdemes törődni. Azt hiszem, ennek a fának történetesen nem tesz jót a benne lévő hangya, mert a sebeket támadja meg ahelyett, hogy azok gyógyulnának.

Ez egy lakótelep...