Értékelés: két kacsa

Ez a pisztoly bizony visszafelé sült el

Jerry-t, a kisstílű életművészt alvilági megbízói Mexikóba küldik, hogy áthozzon
a határon egy mexikóit, aki(?) különösen sokat jelent a frissen szabadult helyi
maffiavezérnek. Az egyszerűnek látszó mexikói kéjutazást azonban egyre bonyolult
abbá teszi Jerry idegbeteg élettársa, néhány buzgó alvezér, egy homokos brávó és
persze egy nagy rakás büdös, zajos, korrupt mexikói.

A régi szép időkben Mexikó egyfajta kabalát jelentett a legnagyobb amerikai kult
uszrendezőknek, akik szívesen rándultak át a Rio Grandén túlra néhány zsáner-rem
ek erejéig. Ott volt mindjárt Orson Welles a Gonosz érintése határvárosban játsz
ódó noir-klasszikusával, vagy A sanghai asszony déltengeri hajótúrájával. Sam Pe
ckinpah western-refolmáló Vad bandája, vagy a nálunk csupán RTL-klub premierig j
utott Leszámolás Mexikóban (eredetileg Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét, m
ennyivel jobb cím, istenem) egyaránt poros határszéli pampákon követi nyomon lep
usztult hőseit. Legutóbb a frissen zseninek kikiáltott Soderberg forgatott körül
rajongott drog-drámát a tijuana-i kartell-háborúkról (Traffic), ja és ki ne fele
jtsük a texasi Rodriguez ön-remakejét, a Desperadot. Úgy tűnik, az igazság odaát
van, legalábbis a kőkemény műfajok alkotói számára - megtalálásához azonban több
re van szükség egy útlevélnél.

A nevét selejtes Egértanyájával halhatatlanná tevő Gore Verbinski tarsolyában az
amerikai paszport mellett volt még két neves sztár, akik szerettek volna némi jó
l megérdemelt fizetett vakációt maguknak az utóbbi évek kemény hajtása után, csa
k a helyszínben nem tudtak megegyezni: Brad a délvidéket választotta, Julia Las
Vegasra szavazott. Ezután melléjük gyömöszölt még néhány karakterszínészt is, pe
rsze a divatosabbak közül, mint Gandolfini és Hackman, bár az utóbbinak említésr
e érdemes szerepet már képtelen volt szerezni. Keresett egy operatőrt, aki ponto
san tudja, milyen szögből érdemes harci kutyát felvenni és hogyan mutat stílusus
an a beszüremlő sivatagi napfény. Az egyik oldalzsebben pont elfért egy tapaszta
lt zeneszerző, aki még emlékszik a spagetti-westernek hangulatára. Végül az útra
kész rendező ráadásnak egy szép lőfegyvert is leakasztott valahonnan, a plusz tí
z dollárért hozzáadott legendával együtt. Megvolt a túlélőcsomag, ennyi kellékke
l már nem lehet olyan nagyot bukni.

Kíváncsi lennék rá, vajon még utazás közben, vagy csak a helyszínen jött rá, mit
is felejtett otthon. Olyan ostoba vagy nemtörődöm ugyanis biztos nem lehet, hogy
eleve nem csomagol forgatókönyvet a sok dizájnos holmi mellé. Így ugyanis krimi-
vígjáték címén gyakorlatilag a színész-sztárok rutinjából rögtönzött dialógusoka
t és vérverejtékesen csavarosnak álcázott kocsmai sztorifüzért kap a néző, egy n
agy halom faji és nemi sztereotípiából kifacsart híg humorlével megöntözve. Nagy
a csábítás a Mexikóit újabb félresikerült Tarantino-utánzatnak nevezni, de mégse
m volna helyes (hiszen már az alapkifejezés is jócskán redundáns): ez a film min
dentől függetlenül, mondhatni autentikus módon félresikerült, írójának és rendez
őjének még arról sem volt pontos elképzelése, miről is kellene koppintani, nem h
ogy arról, hogyan lehetne jól. A narratíva kopottas kétszálú, flashbackjei nem s
zínesítik az alaptörténetet, mindössze elvonják róla a figyelmet néhány áldott p
ercre. A dramaturgiai fordulatokat csupán onnan venni észre, hogy valamelyik főh
ős fél percig buta arcot vág rögtön utánuk. Csattanó nincs, ne is tessék számíta
ni rá, de legalább az előttünk ülők nem tudják lelőni a poént.

Ráadásul Pitt és Roberts látványosan össze nem illő páros: addig jó, amíg egy or
szághatár választja el őket egymástól. De addig is éppen csak. A csapat legjobb
alakítását a Toshiro Mifuné-t kiválóan utánzó korcs nyújtja, ugyanis ő az egyetl
en, aki legalább nem magát parodizálja - az egyik kacsa a tiéd blöki, rászolgált
ál.

Varró Attila

Korhatár: nincs