rohadtul árulkásszagú a dolog, de ha már belterjes a topik, úgyis magunk között vagyunk ...

szóval van egy úriember nálunk, akiről virágnyelven már értekeztem talán ebben, talán a harcművészetek topikban ... ő a történet másik szereplője, ő az, aki jelenlétével erős lökést adott annak, hogy másik dojot is keressek ...
mindezek a dolgok a tegnapi események szempontjából indiferensek (sőt érdektelen mind az én, mind az ő technikai felkészültsége is), csak azért mondom, hogy látszódjon: az, hogy egy ilyen baleset bennem ekkora elgondolkodást indítson meg, nem elég; ahhoz más is kell ...

szóval shihonage ... állítása szerint nagyon megcsavartam a kezét. shihonage másik kézre, kérdezem, tényleg annyira fáj? hol fáj? ilyesmi. mondja semmi, semmi ...
mikor oda kerül a sor, hogy ő csinálja rajtam, megcsinálja türelmes gyakorló tempóban odáig, hogy a kezem a fülem mellett és akkor egy villámgyors rántással leránt valahova a saját irimi pontjába ... majdnem letéptem a fülét a meglepetéstől ... hozzáfűzte: na, ilyen volt, amit te csináltál
mikor két perc után oda jutottam, hogy nem küldöm el az anyjába, elmondtam neki, nem az a baj, hogy én szarul csináltam, mert ha szar, akkor beszéljük, meg, javítsuk ki. az sem baj, ha ő (is) szarul csinálja, azt is beszéljük meg, javítsuk ki, de ki ő, hogy majd engem jól megbüntet? nem lehet, hogy eltévesztette a harcművészeti ágat?

válasz: különben soha nem jössz rá a hibádra