Mészáros Tamás
Nem
Németh Miklós megint egyszer nemet mondott.
Forras: 168 Ora, 2001. majus 10.
Munkás angliai évei után hazatérve persze először még azt nyilatkozta, hogy ismét a szocialista pártban óhajt tevékenykedni, és rögvest az erős kéz ígéretével próbálta maga mellé állítani a Fidesz rendkívül célravezérelt nyomulásától némiképp frusztrált szocialistákat, azt sugallva nekik, hogy a fiatal demokratákéhoz hasonló elszántságra egyedül ő volna képes. Fennhéjázó s főként eléggé átlátszó modorával azonban mégiscsak elrettentette magától a meghatározó többséget, mert nyilvánvaló volt, hogy a "messziről jött ember", aki szívesen hisz saját állítólagos legendájában, voltaképp azokat szeretné eltávolítani a párt éléről, akik az ő távollétében meglehetősen kedvező közvélemény-kutatási adatokat értek el az MSZP-nek. Még azok is arrogánsnak látták Németh fellépését, akik egyébként nincsenek megelégedve a szocialisták politizálásával, mert hatékonyabbnak és határozottabbnak szeretnék látni.
Nem volt meglepő tehát, hogy Kovács megerősödött a párt elnökeként. Meglepetést legfeljebb az keltett, hogy tavaly novemberben nem fogadtatta el magát egyszersmind pártja kormányfőjelöltjének is. Meglehet, politikai ízléséhez közelebb állt, hogy majd csak a választási programmal együtt, legkorábban ősszel tűzze napirendre ezt a kérdést, ám ezzel óhatatlanul lépést vétett. Egyrészt mind érzékelhetőbbé lett a választók türelmetlensége az MSZP iránt: miért nem képes lezárni végre személyi kérdéseit, miért nem mutatja fel azt a vezetőt, személyében pedig azt a mondandót és stílust, amelyet szembeállít a koalícióval. Akik a szocialistáknál úgy gondolták, hogy másfél évvel a választások előtt még semmi ok a sietségre, azok nem értették meg a rendhagyó belpolitikai hangulat által mára meghatározott helyzetet: azt, hogy az emberek egy három éve szünet nélkül – és kérlelhetetlenül – kampányoló kormányzati magatartás ellenében érzékelni akarják végre az annak ellenállni képes, jól kivehető ellenerőt. Másrészt – és ez most egyre inkább beigazolódik –, a kormányfőjelöltség nyitva hagyott kérdése lehetővé tette Némethnek, hogy tovább folytassa sajátosan önfejű s – a klasszikus mozgalmi szóhasználat szerint – bízvást "bomlasztónak" nevezhető tevékenységét a pártban.
Jelezte, hogy vállalná ugyan a miniszterelnök-jelöltséget, de vetélytársaitól, Kovácstól és Medgyessytől eltérően nem hajlandó elmenni a testületi meghallgatásra, hogy ott ismertesse nézeteit. Majd a júniusi kongresszuson, a küldöttek előtt. Mit neki elnökség, választmány, bizottságosdi. Ezekután mindenki megérthette, hogy Németh Miklós voltaképp puccsra játszik kitartó hívei, az úgynevezett vidéki szárny támogatásával, és a megvetés, amit a választott testületek és tisztségviselők iránt tanúsít, egyfajta nyílt üzenet: ha én leszek a vezér, vége a pártdemokráciának. Ami persze azt is jelenti, hogy a személyét eddig folyamatosan napirenden tartó falusi kortesekből alakul majd az új pártirányító klikk – s a meghirdetett "keresztényszocializmus" zászlaja alatt az MSZP ezzel jóidőre elbúcsúzhatna a szociáldemokrata átalakulás reményétől.
A pártnak valószínűleg az a szerencséje, hogy nívótlan manővereivel és komolytalanságával épp az exkormányfő ábrándítja ki magából mindazokat, akik megértették, hogy 2002-ben bizony nem babra megy a játék, és egy bizonyos színvonal alá a legnagyobb ellenzéki párt nem mehet. Németh pedig minden újabb machinációjából egy újabb sértődött nemmel kénytelen kivágni magát – legutóbb tehát már a kormányfőjelölt-jelölést utasította vissza. Ám indoklásul váratlanul felhozta, hogy nem ért egyet azzal a konfrontatív politikával, amit a szocialisták a Fidesszel szemben folytatnak.
Amire még az edzettebb Németh-hívők is felkapták a fejüket: ugyan kivel konfrontálódjon a legnagyobb ellenzéki párt, ha nem a legnagyobb kormánypárttal? Csak nem a nagykoalíció eshetőségét lebegteti meg Németh, hogy így szondázza pártját és a tágabb közvéleményt? Az elutasító reflexiók mindenesetre még a belső körökben is elementárisak lehettek, mert alig két nap múlva Jánosi György, a választmány elnöke, aki nemrég még nyílt sisakkal szállt síkra Németh miniszterelnök-jelöltsége mellett, egyszeriben magyarázni kezdte, hogy elvbarátját félreértették; nem, Némethnek esze ágában sincs lepaktálni a Fidesszel. Miután azonban az érvényes értelmezést Jánosi elmulasztotta megadni, a rejtély csak fokozódik: hát akkor mi a fészkes fenére gondolt az amúgy általában sem igazán aranyszájú Németh?
Egy biztos. Hogy legutolsó érvényes nyilatkozata szerint június 9-én, a kongresszuson nem jelölteti magát, azzal aligha vállalt garanciát arra, hogy később sem próbálja meg hátba támadni a hivatalosan megválasztott jelöltet. Az MSZP abban a kényelmetlen helyzetben van, hogy időről időre kísérletet kell majd tennie a "legendás" Németh valamiféle integrálására – és egymás után kapja majd tőle a nemeket.
Előre látható, hogy ez a lefegyverezhetetlen partizán hősiesen fogja robbantgatni a posszibilis Kovács-Medgyessy páros vonatait. A választások közeledtével taktikusan egyre békésebb hangvételű, szinte már népfrontosodó Fidesz legnagyobb örömére.