Jó reggelt!
II. fejezet:
Visszaérve Füred belső részébe végre megpillantottuk a pizzériát és Utolsó Európait aki a sarkon integetett nekünk. Leparkoltunk és bementünk mi is. A pizzériában benn is és a kerti részen is fürtökben lögtak az olaszautósok. (szüretelni is lehetett volna) :-) Kis üröm az az örömben, hogy nekünk egy talpalattnyi hely sem jutott. Rövid tanácskozás után a szemközti étkezőhelyet választottuk. Itt "duplabakterburger", egy tál palacsinta és hasonló nyalánkságok társaságában töltöttük el kb. 2 órát. Jót beszélgettünk. Lehet, hogy szűklátókörültségem okán engem elsősorban a tasztaltársak autós múltja-jelene-jövője érdekelt, de azért természetesen más is szóba került. Mikor végül úgy döntöttünk, indulni kellene és visszamentünk az autókhoz, láttuk hogy az olaszautósosk találkozója véget is ért és többségük már nem is volt ott. Utolsó Európaiék is elmentek már amit kissé sajnáltunk, de miután Ő tevékenyen rész vett a másik találkozó szervezésében nyilván már nem hagyhatta magukra őket, ráadásul láttam, hogy ott több ismerőse is volt. Szóval az olaszautósok számára itt ért véget a tali, számunkra viszont tulképp csak most kezdődött. Szerénységem ötleteként Zircet jelöltük meg uticélként. Stancy pedig javasolta, hogy nézzük meg ott az arborétumot. Miután én emlékeztem erre az útra, tudtam, hogy egy kanyargós és jó minőségű út, ideális egy kis adrenalin kúrára. Asszem nem döntöttünk rosszul, nagy élmény volt ez a 35 km., bár nekem igencsak kezem lábam lefáradt. Az arborétum parkolójába Stancy vezényletével fordultunk be és jópáran megbámultak bennünket az ott tartózkodók közül.
A kapuhoz érve a táblán láthattuk hogy a nyitvatartási idő már letelt de a kapu még nyitva állt és egy népes német turistacsoport épp akkor szállingózott befelé. Miután a pénztár ablakán már rács volt, mi elvegyültünk a németek között igy bejutottunk. Itt aztán elszakadtunk tőlük és egy kis patak mellett egy kis pihenőpadon leültünk beszélgetni. Ekkor vettük észre, hogy a bokrok mögül hol itt-hol ott felbukkanva egy csősz figyel bennünket. Valszeg kiszúrták, hogy nem tartozunk a csoporthoz és nem fizettünk belépőt de odajönni nem akart vagy mert. Miután végigjártuk az arborétumot ismét felzárkóztunk a németekhez. A kijáratnál ott állt az emberünk. Stancy elsőként tökéletes nyugalommal kisétált a kapun és még egy "danke"-t is vetett a bácsinak aki ugy megdöbbent , hogy minket is simán kiengedett. Kinn nagyott vigadtunk ezen. Én is meglepődtem hogy Stancy szinte anyanyelvi szinten, ugyanakkor egy kis stájer dialektussal ejtette a Danke-t.
II. rész vége (bocs dolgozni is kell)