fzso Creative Commons License 2001.04.29 0 0 503
Gábor és a többiek!

Na belevágok az igért összefoglalásomba. Sajnos hámozással kell kezdenem.

Az első gondom, hogy nem vagyok képes átüzenni, hogy nem kívánok emberi értékítélettel foglalkozni, ezen a topicon. Az fzs(481)-en írom:
A pontokba szedett állítások közt van egy halom, mely emberi tényezőkről szól és semmi köze ahhoz, hogy mi forgatja a kereket. Ezek irrelevánsak a természet működése szempontjából, és vélt vagy valós emberi gyengeségekről pedig főleg veled nem indítok vitát, de még esetleges vélemény azonosságnak sem adok hangot.
Látom, hogy ez úgy tűnik nektek mintha védeném őt, de ennek ellenére ehhez kívánom tartani magam.
Ezért a következő pontokat oldalt szeretném tenni, és kiemelni a diszkusszióból: 1. (nem önálló ötlet) 5. (E.Gy. álláspontja a hőhatásról) 18. és V. (E.Gy. bizonyított-e) és IV. (szabadalom-e).

Második gondom:
A műszer nevének és a könyvecskéjének bizonyítottságával az első pillanat óta egyeztem veletek. Ennek morális megítélése viszont visszafűződik első gondomhoz. Sőt természettudományos vitában (mert, hogy én csak erre vállalkoztam) ellenérvként felhasználni jogtalan. Értem ezalatt az olyan kijelentéseidet. mint: Ez egy óriási hibahatár. A két vasalós kisérletnél meg már 100%-os a hibahatár. A 100%-os hibahatár már azt jelenti, hogy 100%-osan biztosan nem azt mérjük, mint amit E.GY. állít. (490-ben 5. válaszod) Tehát mikor a vitalitás és annak táblázatának esendőségével bizonyítod, hogy csak a hőhatás forgat, nincs mit kezdenem vele.
A következő pontokat is oldalt szeretném tenni, és kiemelni a diszkusszióból: 2. (vízforgatás eredményeivel bizonyítja a kerékét) 4. (műszer neve) 12. III. (betegséggel korrelál) 17. (szabadalom megsemmisítése) II. (vitalitás tábla)

ÉS A LÉNYEG: VITATOM, HOGY A PONTOKBA SZEDETT ÁLLÍTÁSAID ALAPJÁN KI LEHETNE ZÁRNI EGY ISMERETLEN, ÚJ HATÁS JELENLÉTÉT A KERÉK FORGATÁSÁBÓL.

Összegyűjtöttem azokat az állításokat, melyek azt igazolják, hogy a kéz melege, ill. hőgradiense mindenképp hozzájárulnak a kerék forgatásához:
3. A parajfalók 1998-ban végeztek kisérleteket a hőhatással kapcsolatosan és az eredményes volt, tehát a kerék csupán hőhatások és áramlások miatt is forgásba jött. Ez 2 ford/perc értéket jelentett húzatmentes környezetben.
6. Bebizonyosodik, hogy a kerék nem mőködik, ha bármilyen szilárd anyaggal búraszerűen körülveszik.(...) Sőt már úgy sem működik kielégítően, ha a kezekre és a mérőműszerre együtt húzunk egy zacskót. Tehát a kéz és a műszer között nincs semmiféle akadály.
7. Bebizonyosodik, hogy az emberi kéz hőeloszlása nem homogén, hanem akár 8 celsiusfok hőkülönbségek is lehetnek rajta.
8. Bebizonyosodik, hogy stresszes emberek kezén nagyobbak a hőkülönbségek.
9. Bebizonyosodik, hogy a kereket eltérő hőmérsékletre felmelegített kölönböző (élettelen!!!) tárgyakkal is(két vasaló) az átlag embei értéken azaz 6 ford/percen meg lehet forgatni.
10. A kerék mindig abba az irányba forog, amerre a körülötte lévő levegő áramlik és sohasem ellenkezőleg. Ha a kereket rögzitjük a levegő akkor is áramlik, tehát nem lehetséges fordított ráhatás.
11. Gyúrmában tárolt hő képes nagy értéken megforgatni a kereket, amikor már semmi élő nincs a közelben.
16. A tenyér izzadása és hütése miatti légmozgás is szerepet játszhat a forgás létrejöttében. Az egyik hozzászóló kísérletei alapján.

és azokat melyek szerint lelki hatások is felmerülnek:
12. Bebizonyosodik, hogy sokan akkor forgatták a legnagyobb értéket a kereket, amikor betegek voltak.
13. Évtizedes gyakorlattal rendelkező, nyugodt pszichológiai szakembereknek nem akart forogni a
kerék.

És mi az én problémám? Hogy Gábor fejébe a bizonyítottság kérdése nem a természettudományos alapelvek szerint halad:
IG1: 19. A hőelmélet elegendő a Egely bio/élet/vitalítás elméletének az elvetéséhez
N:nem, még nincs abban a fázisban, hogy elegendő legyen.
IG2: Tökéletesen elég.

IG1 folyt: és szinte teljes magyarázatot ad a kerék mozgására,
N: a Newtoni gravitációs elmélet is szinte magyarázatot adott a Merkúr mozgására, mégis jött az einsteini relativitás... ezek a bosszantó apróságok...
IG2: Teljes magyarázatot ad a kerék mozgására, csak semmi értelme teljes mértékben utánnamérni, mivel már igy is egyértelmű minden. (...)

IG1 folyt: Persze itt az is fontos lehet, hogy a hő nem csak hőátadással, áramlással terjed, hanem sugárzással is. Tehát ha a környezet hősugárzásait is vizsgálnánk talán még kissebb lenne a hiányzó rés.
N: Nocsak nem is tudtam, hogy van hiányzó rés.
A hősugárzás pedig vigyázz elektromágneses hatás. Vigyázat Zyx veszély!!!!
IG2: Nincs hiányzó rés.

Vajon tényleg lehetséges, hogy nem látható az önellentmondás? Bizalmatlanságomért mentségemül hívom Pigor (493) hozzászólását.

Most pedig összefoglalólag rávetítem egy hasonlatra, hogy mit és miért látom értelmét kimérni, illetve eladdig a bizonyítottság állítását mellőzni.
Lejtőn gurulok biciklivel és igaz rám, hogy a lejtő meredekségével nő a rám ható gravitációs erő. Ismerjük a törvényt. Tehát gyorsulva gurulok, de ez akkor is így van, ha néha még bele is tekerek a pedálokkal. Ha nem látom a biciklist csak a haladást érzékelem, ezt az embertől érkező plusz hatást akkor tudom igazolni, ha ismerem a lejtési kényszer feltételeket és kiszámolom, hogy csak gravitáció hatására hogyan mozognék. És ha a megtörtént mozgás ettől eltér, akkor jutok el a pedálok plusz hatásához, vagy ha nem tér el akkor kizártam, hogy beletekertek-e a pedálokba.
ADDIG PEDIG NEM ÁLLÍTHATÓ, hogy A hőelmélet elegendő a Egely bio/élet/vitalítás elméletének az elvetéséhez .

Amibe én itt belefáradtam, az a következő logikai haladványok közt való rendrakás:
IG1: 15. A mozgó levegő az a legésszerübb anyag ami a kereket forgatja és nem tud áthatolni semmiféle tömör buraszerű anyagon a kerékhez.
N: ja
IG2: Köszönöm, hogy helyeselsz. Tehát a mozgó levegőn kívül semmilyen más mozgató közegre, vagy energiára nem lelhetük bizonyítékot.

Attól, hogy egy feltételezés ésszerű, abból még nem következik, hogy ellenkezőjére nem találhatunk bizonyítékot.

Pigor szerinted az ilyen ésszerűségek alapján kéne elvetnem valamit, amit megtapasztaltam???

Nóra