fzso Creative Commons License 2001.04.27 0 0 485
Szia Gábor

Neki állok kiadós leveled gondolatonkénti megválaszolásához, de ez sok szempontból lerágott csont, hisz ha igazán figyelsz ezeket már többször többen megválaszolták. Először arra gondoltam, hogy visszakeresek a topicodban és idézem őket vagy magamat, de ez túl macerásnak tűnik és ennyire még nekem se fontos az, hogy a rögeszmésségedre ráláss. Úgy hogy csak végighaladok gondolatonként, ahogy szoktam.

Talán akkor ha fizikus vagy és jó barátja a Paulinyinak, akkor ezen felvetéseket is minden gond nélkül cáfolni tudod:)))

Ebben csak annyi az érdekes, hogy te az emberi relációkat milyen nagyitó szemüveggel nézed. Hisz te engem ismersz állítólag, pedig én nem. Ilyen úgy fordulhat elő hogy a felek találkoztak valami társaságban, de nem alakult ki személyes kontaktus. De hol van ez még az ismeréstől. Sőt az, hogy én odaadtam Paulinyinak a mért időfüggvényeket, az pedig nálam még nem feltétlen a jó barátság jele. Tudod, hány embernek adunk dolgokat és ha ennyi jó barátunk lenne...
Mindenesetre most neked válaszokat fogok adni és elzárkózom attól, hogy a jó barátod lennék.

A pontokba szedett állítások közt van egy halom, mely emberi tényezőkről szól és semmi köze ahhoz, hogy mi forgatja a kereket. Ezek irrelevánsak a természet működése szempontjából, és vélt vagy valós emberi gyengeségekről pedig főleg veled nem indítok vitát, de még esetleges vélemény azonosságnak sem adok hangot.

Tehát a forgató hatás az egyetlen szempont amit szem előtt tartok.

1. Nem önálló ötletre alapul, az USA-ban korábban forgalomba került hasoló szerkezet Energy Wheel néven 1980-ban. Maga az alapötlet legalább 50 éves. Tehát Egely legfeljebb újítónak mondhatná magát feltaláló helyett, mivel nem talált ki egy elveiben új szerkezetet, csak kényelmesebbé tette a működtetését.

irreleváns a téma szempontjából .

2. Egely (Zyx szerint sem) nem végzett semmiféle kontrollkísérletet a kerékkel a hőhatás vizsgálatára. A vízforgatásos eredményeit tekinti a kerékre is igaznak. Hát a kettő nem úgyan az.

Tulajdonképpen ez sem releváns, de azt talán megemlítem, hogy a vízforgatás mechanizmusa is nyílt kérdés tehát azt sem tudhatjuk, hogy van-e, vagy mi az összefüggés.

3. A parajfalók 1998-ban végeztek kisérleteket a hőhatással kapcsolatosan és az eredményes volt, tehát a kerék csupán hőhatások és áramlások miatt is forgásba jött. Ez 2 ford/perc értéket jelentett húzatmentes környezetben.

Rendben, tehát a méréseinben a 2 f/p-es mozgásokat hibán belülinek értékelhetjük.

4. Egely 6 fordulat/perc, vagy 100%-os értékben adta meg az átlagember átlagos vitalitásszintjét. Egely a készüléket objektív mérőműszernek nevezi. A vitalítás-, bio-, életenergiák mérését felváltva használja az objektív mérőmüszrére.

irreleváns

5. Egely elismer az Élet és Tudomány 1998/26 számában egyértelműen a Parajfalók hatására, egy 33%-os hibaszázalékot hő hatására az átlagos 6 ford/perc értékhez viszonyítva a műszerén.


6. Bebizonyosodik, hogy a kerék nem mőködik, ha bármilyen szilárd anyaggal búraszerűen körülveszik. Ezt Egely is elismeri. Sőt már úgy sem működik kielégítően, ha a kezekre és a mérőműszerre együtt húzunk egy zacskót. Tehát a kéz és a műszer között nincs semmiféle akadály.

Mivel nem ismerjük az esetleges új hatás tulajdondonságait, ezt is csak mint tapasztalatot elraktározhatjuk magunkban, de nincs kizáró ereje.

7. Bebizonyosodik, hogy az emberi kéz hőeloszlása nem homogén, hanem akár 8 celsiusfok hőkülönbségek is lehetnek rajta.
könyvre való hivatkozás: János Boczán dr M.D.;New Concepts Concerning the Test of Fitness for Driving 1986

Ez fontos előinformáció ahhoz hogy hőgradiens figyelt kisérletekkel kelljen tovább lépni. De nem következik belőle a forgatás mechanizmusra bizonyított állítás, maximum egy hipotetikus elméleti számolást lehet belőle kidolgozni.

8. Bebizonyosodik, hogy stresszes emberek kezén nagyobbak a hőkülönbségek.
könyvre való hivatkozás: János Boczán dr M.D.;New Concepts Concerning the Test of Fitness for Driving 1986

Érdekes adalék, ami csak azért peches, mert stresszes ember nem forgat jól.

9. Bebizonyosodik, hogy a kereket eltérő hőmérsékletre felmelegített kölönböző (élettelen!!!) tárgyakkal is(két vasaló) az átlag embei értéken azaz 6 ford/percen meg lehet forgatni. Ezt bárki kipróbálhatja.

Minden bizonnyal így van. Cak erősíti az kényszerítő erőt a hőgradienst figyelő mérésekre, hiszen a kerék esetében nem csak a forgás a jelenség, hanem a forgás hirtelen megváltozásai is. Ehhez is kell a korreláció mérés a hőgradiens megváltozásával.
Tudod Gábor attól mert én madzagon tudok körpályán keringtetni egy kőgolyót, attól még létezik gravitáció és a bolygók nem madzagon keringenek.

10. A kerék mindig abba az irányba forog, amerre a körülötte lévő levegő áramlik és sohasem ellenkezőleg. Ha a kereket rögzitjük a levegő akkor is áramlik, tehát nem lehetséges fordított ráhatás. Ezt is bárki kipróbálhatja.

Ez arra enged következtetni, hogy az esetleges hatás is a közeget perturbálja mint a hő. Pl bizonyára létezik olyan hangrezgés is ami megforgatja a kereket.

11. Gyúrmában tárolt hő képes nagy értéken megforgatni a kereket, amikor már semmi élő nincs a közelben. Ezt is bárki kipróbálhatja. Korábban itt leírtam, hogyan kell megtenni.

Továbbra is ugyanott toporgunk, tehát kijelenthetjük, hogy a hőgradiens forgat, és a kéznek van hőgradiense. Ebből több nem következik.

12. Bebizonyosodik, hogy sokan akkor forgatták a legnagyobb értéket a kereket, amikor betegek voltak. Pl: Gráff Zoli hozzászólása

igen. Hatásmechanizmushoz nincs köze, viszont a hatás egészség korrelációját mutatja.

13. Évtizedes gyakorlattal rendelkező, nyugodt pszichológiai szakembereknek nem akart forogni a
kerék. Egy Egyely kerék forgalmazó cég vezetőjének levele alapján.

Mi is találtunk olyat, akinél hibán belül állt. Vajon az ő kezének milyen hőmérsékleteloszlása? Még perdöntővé is válhat egy ilyen hőmérővel alátámasztott eset.

14. A kereken közben módosításokat végeztek igy 24 ford/perc helyett 36 ford/percet is tud már mérni. Az átalakítás lényege, hogy szabadabbá tették a levegő áramlását a tárcsa körül, annak magasabbra való helyezésével az alaplapjától.

A mérés határok elsősorban ledek kérdése, és mi is igényeltük volna, hogy régi geometriájú gép magasabb sebességeket is detektáljon. Én nem láttam az újat de bizonyára létezik és még ennyi nem bizonyít semmit.

15. A mozgó levegő az a legésszerübb anyag ami a kereket forgatja és nem tud áthatolni semmiféle tömör buraszerű anyagon a kerékhez.

ja

Továbbá ha a kézre és a müszerre együtt egy zacskót huzunk akkor a zacskó akadályozza a levegő áramlását, de a bio/élet energiáét nem lenne szabad hiszen a kéz és a kerék között nincs semmi.

Nem ismerjük az esetleges bio/élet energia tulajdonságait, úgyhogy azt sem tudhatjuk, hogy mitől szabad neki csökkeni.

16. A tenyér izzadása és hütése miatti légmozgás is szerepet játszhat a forgás létrejöttében. Az egyik hozzászóló kísérletei alapján.

rendben, kizáró hatása nincs

17. Emberi test közelségére mozgást végző szerkezet megnevezéssel a Szabadalmi Hivatal 1999.12.22-én, 10 év kérelem útán 217 477 lajstromszámmal találmányként bejegyzett egy szerkezetet. Ezt feltalálói tevékenység hiánya, vagy már létező találmány okokkal a Szabadalmi Hivatal jogi osztálya szerint kérelemmel semmissé lehet tenni.

Na és, mit érdekli ez a természetet.

18. Egely György és ((Paulinyi Tamás)) nem tudja megvédeni "találmányát". Az általa/uk említett bio/élet/vitalítás energia mérési jegyzőkönyveket nem teszik sem itt, sem tudomásom szerint máshol közzé.. Előzőleg ezzel mindenhol dicsekedtek, hogy vannak, de amikor konkrét kérés történt megvizsgálásukra valahogy már nem is olyan fontosak.

irreleváns

19. A hőelmélet elegendő a Egely bio/élet/vitalítás elméletének az elvetéséhez

nem, még nincs abban a fázisban, hogy elegendő legyen.

és szinte teljes magyarázatot ad a kerék mozgására,

a Newtoni gravitációs elmélet is szinte magyarázatot adott a Merkúr mozgására, mégis jött az einsteini relativitás... ezek a bosszantó apróságok...

amely egyébként is rendszertelen (gyorsúló, lassuló)és semmiképpen nem lineális.

a kis huncut nem lineáris. Dehát mondta valaki, hogy annak kéne lennie?

Persze itt az is fontos lehet, hogy a hő nem csak hőátadással, áramlással terjed, hanem sugárzással is. Tehát ha a környezet hősugárzásait is vizsgálnánk talán még kissebb lenne a hiányzó rés.

Nocsak nem is tudtam, hogy van hiányzó rés.
A hősugárzás pedig vigyázz elektromágneses hatás. Vigyázat Zyx veszély!!!!

Továbbá a tenyér izzadása, párolgása és hütése is befolyásoló tényező lehet.

ja

A kerék egy idő utánni lelasulására a hőkiegyenlítődés a magyarázat.

Miért? Még nem vették el a hőgradiens forrást. Nem?

Szerintem a fentiekből a következő következtetéseket lehet levonni;
I. A kereket a levegő mozgatja, illetve mozgó levegő nélkül a kerék sem forog.

elég valószínű

II. Az Egely által megadott vitalitástáblázat téves

ja, de irreleváns a természetre nézve..

III. Az Egely által megadott összefüggés a vitalitás és a kerék forgása között nem állandósítható, mert rendszertelen, de ezen rendszertelenségen túl is inkább fordított, mint amit megadott. Tehát a stresszes embereknek nagyobbak a kezén a hűkülönbségek és ezért nekik forog általában gyorsabban a kerék és nem a nyugodtabbaknak. Tehát az Egely kerék egészség helyett inkább betegségre ösztönzi használóját.

pontatlan, de ha így is van az ismeretlen forgató mechanizmus létezéséről nem állít semmit.

IV. Egely György nem mondhatja magát feltalálónak a 217 477 lajstomszámmal a Magy.Szab.Hivatalban nyilvántartott szerkezetnél.

Most aztán a természet összeráncolt szemöldökkel nézi az Egelyt,

V. Egely György képtelen érveket felhozni találmánya müködését illetően, és képtelen cáfolni az általunk felhozott ellentmondásokat.

de az is lehet, hogy sajnálkozik is emberi tehetetlenségén.

Jaj de hosszú volt.

Kérlek Gábor keresd a tiszta természettudományt.

Nóra

Előzmény: Iván Gábor (484)