schwabisch Creative Commons License 2001.04.26 0 0 0
Mindjárt ennyi témával kirukkolni, nem semmi. Kicsit még érleled magadban és regény lett volna belőle. :-)

No de, csapjunk a lecsóba:

A munka törvénykönyve: megleptél és eddig nem is gondoltam rá, hogy danonék már az új törvény alapján teljesen legálisan járnak el. Közben meg a törvényt írók és megszavazók képmutatóan kijelentik, hogy majd ők ellássák a baját az idegen érdekeknek.
Szerintem egyébként nincs min meglepődni, kapitalistáéknál ez így megy, mint a danonnál. Ez is az "új" rendszerrel jár, de a buszokra is csak elől lehet felszálni :-)

Fidesz-miép: ma olvasom az indexen Kövér úr nyilatkozatát: A Thürmer Gyula és Kovács László közeledését firtató kérdésre a Fidesz elnöke úgy reagált: megérti, hogy az MSZP nem határolódik el a Munkáspárttól, hiszen saját bűneitől sem határolódott el. Tehát ők megértőek értsék meg mások is, hogy fasisztákkal lépnek koalícióra ha erre van szükség (lásd holokauszt megemlékezés, amiről a Magyar Nemzet csak másnap tudósított, mert "nem vették észre" hogy a Miép nincs ott.)

Ezek után ne csodálkozz ha a romákat ütik, verik: a kormány is ezt teszi, csak egyelőre verbálisan. Majd ha a miép is kormányon lesz...

"európa messze van..." (prosectura)

sch, aki megpróbál kitörni a távirati stílusból
:-)

Előzmény: kérdő (-)