Silan Creative Commons License 2001.04.26 0 0 457
Kedves Nóra!

Nos, ha csak annyit állítasz, hogy a kerék forgása korrelál a "lelki intenzitással", ezt én elfogadom. Persze hogy korrelál, hiszen mint Vassy Zoltánék kísérleteiből tudjuk, a kéz hőmérsékleteloszlása nagymértékben meghatározza a forgását, az pedig szinte teljesen nyilvánvaló, hogy a lelkiállapot erre hatással van. Na de mi ebben az érdekes, mi ebben az új? S vajon a kerék lenne a legjobb eszköz ennek a mérésére? Kötve hiszem. Az érdekes az lenne, ha be lehetne bizonyítani, hogy valamilyen ismeretlen hatás van jelen. Ha nincs ismeretlen hatás, akkor egy szélkerékről van szó, ami érdektelen, legalábbis egy fizikus nézőpontjából.

Azt pedig nem gondolom, hogy érdemes volna ezzel a kerékkel kísérletezni. Hiszen már egy csomó ember évekig kísérletezett vele, s nem jött ki semmi. Valószínűleg vannak ígéretesebb témák is. Persze akinek nincs jobb dolga, szórakozzon vele, de én elég haszontalan időtöltésnek tartom.

Az ezotériát inkább hagyjuk, talán csak annyit jegyeznék meg, hogy az asztrológia hamisságát éppen a tapasztalat igazolja, s én magam írtam egy cikket az Élet és Tudományba erről. Egy fizikus gondolkodásában pedig kellene lennie annyi egzaktságnak, hogy ezt felismerje.

Én semmiféle alternatív ősrobbanáselméletet nem terjesztettem, amiről a Féreglyuk topicban írtam, az a hivatalos, elfogadott ősrobbanáselmélet. Sajnálom, hogy nem értetted meg, talán te sem vagy tisztában kellőképpen a dologgal.

Azt pedig végképp nem értem, hogy miért csodálkozol azon, ha amatőrök ellenőrizetlen kísérleteiben nem bízik az ember. Ha jön Kovács János nyugdíjas elektroműszerész, hogy neki sikerült egy mágneses örökmozgót csinálnia, te hogyan reagálsz? Egyből komolyan veendőnek, figyelemre méltónak tartod? Nem hinném.

Előzmény: fzso (454)