Hú... mennyi kérdés :-)

Nos, a papám nem volt képzőművész (ő meséket mondott, sokat és jól- belső használatra :-))
A rajzaim (hű, egyre kezdetlegesebbeknek tűnnek a régiek :-) megtartom, elvből nem szeretek kidobni semmi ilyet. Mert megállom, hogy korrigáljam- hiszen akkor és ott ez volt a legjobb, viszamenőleg már nem lehet ugyanazt a hangulatot elkapni... csak ha a múzsád is úgy akarja :-)

Asszem maradok ápisz cerkáinál... nem rosszak, könnyű hozzájuk jutni és nem tudok annyira, hogy ne kelljen korrigálni... meg egyébként is, imádom, ahogy egyre inkább alakot ölt a kép... először ár ceruza-vonás. utána megragad egy szög, egy görbe és már alakul is. Persze, néha teljes radírozás, pedig nagyon ott volt... csak hát egy hüvelykujj nem kerülhet át az ellentétes oldalra :-))

Egyszóval... megőrzöm őket, jó visszanézni és tanulni belőlük :-)

Hm... alapvetően realista vagyok... nem racionalista, hanem olyasvalaki, akinél egészen jól működik a fantázia, de valósághoz hűen... Hátrány is, előny is. Nem rajzolok non-figuratívat, mert nem érzek tehetséget hozzá... Viszont az sem jelent gondot, ha szubjektív valóságunkban nem létező lények jelennek meg :-)

Na, de holnap szkenn, majd munka után Adobe... Pár nap és ihajj! :-)
Ja, kérlek írd le, miként rakhatnék be képet! (de lehetőleg látszódjon a parancs-sor :-))

A világnézetemről... sokszor leírtam, de hát legyen meg a te akaratod:-)
LegtisztábbanLao-Ce, és WEöres Sándor fogalmazta meg (tehát közelít a taoizmushoz), de azért jóval másabb.. Úgy érzem, az egyén elsőszámú feladata összhangba kerülnie önmagával (elfogadni a negatív tul.-ait és felismerni a pozitívakat) és a világgal. Ha ez megvan, biztos alapokra építkezhet... Isten Egy, mi mind benne élünk. Mind az ő részei vagyunk, de nem vagyunk istenek :-)

Az egész élet értelme, hogy MINDENT és MINDENHOl (nem csak ezen a síkon, nem csak ebben a formában) megtapasztaljunk... Miért?

Mert Isten a teljes, és tökéletes Szeretet, akinek a szeretetében éltünk, de nem tudtuk valójában értékelni- ahol nincs viszonyítási alap, ott nem tudod, valójában mi van- ezért önmagunkat "száműztük" legmesszebb Isten szeretetétől -erre egy "valóságot" hoztunk létre, melynek egyik legalsóbb foka a dualitás világa- és a saját Út-unkat járva fokozatosan megértjük Isten szeretetét, hogy mikorra Útunk céljához érünk, tökéletesen élvezhessük a Szeretetet.

Az isteni Szeretethez képest a leglángolóbb földi szerelem csupán halovány árnyék...

Hát, röviden ennyi :-)

És te hogy látod a világot?

^,,^