Természetesen nem örülnék a cigiző óvónéninek; azok közé sorolom magam, akik úgy gondolkodnak: bizonyos helyeken, helyzetekben kisebb kín kibírni cigi nélkül, mint amekkora kínt az ott lévő nemdohányzóknak okoznék, ha rágyújtanék. Egy példa: dohányzó fülkébe váltottam helyjegyet az Intercity-re, Miskolcig. Hogy, hogynem, a fülkében mégis csupa nemdohányzó ült (a saját helyemen is). Talán máshová már nem volt hely-jegy? Nem tom, de az ordító piktogram ellenére a vécén töltöttem a fél utat, mert nem tudtam elképzelni magam, amint öt nikotintagadó között fogom magam és rágyújtok.
És akkor jöjjön itt a tanulság: egyáltalán nem öröm, hogy dohányzom, de leszokni nem tudok, és igazából nem is akarok. Ezt nyilván keservesen megbánom majd, viszont ez az én bajom. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a Magyar Köztársaság teljes jogú állampolágra vagyok, és éppen úgy felháborít ha megaláznak, mint egy nemdohányzót az, ha füstöt fújnak a képibe.