Tiszteletlen és vérfertöző egyházam, éljenek a pogányok!

A mai szent napon, amidőn az öreg spar gyóntatótok ismét meglátta a napvilágot és hamvaiból felkelt, a mulatság részére egy táltoséneket szerzett, melyet saját hangszerén ad elő az istennőnk és papnőnk hangolásában:)
Mivel komoly hangvételű kantátáról vagyon itten szó, kérek mindenkit, hogy álljon fel, ha nem tud, a zöld üvegtartóban van viagra, és megható áhitattal a refrénbe szálljon be, kiszállni veszélyes, mert magávalragadó, így nemigen kockáztassatok.
Ime, csajok, megadom az A hangot. ÁÁÁÁÁÁ, vagy nektek jobban áll az OOOOOOOOO:))

Eredetem
Krisztus előtt a 12. század közepén, türk harcos várja az Isim partján a hajnal közeledtét.
A nap még halott, s sötétben pihen, két törzsnek fog most összeolvadni az ősi hite.
A családok keletre néznek, monoton kántálással, rikító sámánok és táltosok állnak elöl szoros vállfogással.
Obi-ugor asszony vajúdik a jurtában csöndben, nem méltó a fájdalom üvöltése e törzsi körben.
Lebben az ajtó, nyúlnak a kezek, hópárduc bőrébe csavart csecsemőt fürkészik már a szemek.
A türk nemző kibontja elsőszülött gyermekét, pogány isteneknek felnyújtva ajánlja a meztelen apró testét.
Keletnek emeli az ébredő napnak, átadva féltőn a sámán karoknak.
Táltosok éneke sarkalja a sámánt, jeleket rajzol a csöpp test homlokán és állán.
Fejét lehajtja, a csecsemőt a feje fölé emeli, az ébredő napba, jövőjét énekli.

„Tested keletnek, mert az élet onnan ered, arcod északnak, s szemeiddel az esthajnal csillagot keresd,
megölnek és meghalsz, s feltámadsz mindig, ha tudsz a túlélésedben és pogányságodban hinni.”
„ Ne légy első sorban soha, nem fognak emlékezni a halandók, ha eltakar az út pora,
s visszatérhetsz új korokat teremtve, bár a balgák azt hiszik a tested temetve.”
„Utadon végigkísérő asszonyaid száma ezer, ebből fog sarjadni az új nép; a mogy-er.”
„Soha nem felejted, hogy apád a türkök harcosa, s anyád az obi-ugorok legszebb asszonya!”
„Indulni fogsz keletre az avarok és ogurok oldalán, meghódítod kínát, tibetet és gupta birodalmát.”
„A kínában levágják fejedet, egy tibeti láma jogara adja vissza a testedet, s értelmedet.”
„Sólymod szárnya tüzes nyiladként mutatja nyugatra az utat, lovad repítsen, még ha varkocsod keletnek is mutat.”
„Viszontlátod ismét, a türkök népét, s testvériesen adják célodhoz a hunok is a vérét.”
„S nő a horda, jönnek a népek; bolgárok gótok, szkíták, osztjákok, besenyők, alánok, s észtek,
hat emberöltővel újhazában végleg megtértek.”
„S repíted sólymodat a turulos Árpádok alatt, büszkén túlrepülve a keresztény Istváni hadat,
sokszor utolérnek a keresztelt új hitűek, de nem tudnak elpusztítani, mert gyengelelkűek.”
„Mindig ott leszel a túlélők második sorában, láthatatlanul hirdetve eszméjét az Arany Hordádnak.”
„Kiválasztott lettél az isteneik által; Téged a Föld, az Ég, a Tűz és a Víz, az Élet és a Halál istene vállal.”
„A korok jönnek, s elmúlnak, de neked a küldetéseddel túl kell úsznod az árral!”

A kezét leengedi, s nézi a már nem síró gyermeket, mely egyik kezében sastollat markol, a másikban nyílhegyet.
„ Látom elszánt vagy, ez is maradj, a törzsed ősi nevet adott neked; Karvaly.”
Ragadozó bőrébe köti vissza az élénkszemű kisdedet, kit körbehordozó atyja kezében érintenek meg a törzsi kezek.
Életre kelt a nap, tánc repíti a talpakat, a karvaly a letűnt évszázadok alatt sem felejti el ezeket a dobokat.