Most van itt az a nap, amelyikre beírtam, hogy a lányommal időzöm és nem csak fizikailag. A közös reggelin kívül egyetlen percet sem sikerült vele lennem. Talán majd most, ha befejezem az írást.

Megijedtem magamtól a héten.
Az apropó: a Kacsóh Pongárc úti csomópontzban a következő jelenetnek voltam szemtanúja:
egy hatalmas terepjáró a Hungária körútról az M3-ra vezető hídon az út közepén a két sáv között lefékezett, kipattant belőle egy kétméteres, kopasz izomagyú, oda rohant a mögötte megálló autóhoz és ököllel lekezdte ütni a vezető oldali szélvédőt.
Az egész egy pillanat alatt játszódott le és nem is nagyon lepődtem meg rajta, mégis görcsbe rándult a gyomrom, és azt mondtam az utasomnak, hogy én letekerném az ablakot és belelőnék az őrjöngő baromba.
Méxerencse, hogy nincs fegyvered, mondta az utasom, és ebben egyetértettünk. Aztán röviddel később azt mondtam, hogy annak minimális az esélye, hogy én egy ilyennel konfliktusba kerülök, ugyanis tudom a közlekedési szabályokat, aminbek az első pontja: az ilyeneknek mindig elsőbbségük van. Ez a lehető legjobb megoldás arra, hogy a lehető legminimálisabb kapcsolat legyen közöttünk.
Nem tudom, mit véthetett az agresszió áldozata, a kopasz valószínűleg ebvágott elé, ez meg rádudált, ahogy ilyenkor lenni szokott, rosszabb esetben mutogatott.

Évekkel ezelőtt igyekeztem az ilyen pofátlankodót nem beengedni, ha láttam hogy jön, akkor ráhúzódtam az előttem menőre és juszt se.
2-3 éve már biztosan nem izmozom az ilyenekkel, két okból.

Az egyik: egy nagyon kedves ismerősöm egyszer azt mondta, hogy az ember akkora, amekkora dolgok felidegesítik - akkor kaptam a fejemhez, hogy "Úristen, milyen törpe, vagy inkább seggdugasz tudok lenni néha".
A másik már valahol az előző gondolatból következik: ha önálló és gondolkodó ember akarok lenni - márpedig ezt 20-30 éve eldöntöttem, anyám szerint már 4 hónapos koromban "egyéniség" voltam (zárójel-szmájli-zárójel bezárva) akkor nem szabad engedni senkinek, hogy akkor szerezzen befolyást a tudatom fölött, amikor akar.

Nopersze ez nem mindig sikerül, de törexem rá és egyre jobban megy: a szabadság illetve az a tény, hogy ÉN vagyok a saját magam ura azt (is) jelenti, hogy senki nem elég ahhoz, hogy rendelkezzen a gondolataimmal. Ha dominálni akar, maximum a fizikai valóságom az, amire hathat, de a szellemem az a sajátom.