csinnnKA!

A hűséget megszerezni, vagy kiérdemelni, szinte ugyan az. Teljesen egyet értek Veled. Miként lehet kiérdemelni? No nem nagy dolgokkal, hanem az apró mindennapi cselekedetekkel, azokkal, amelyek a társ számára igen fontosak.

Amikor a partneremen olyan jeleket vélek felfedezni, amelyek a hűtlenség irányába mutatnak, mindig magamban keresem a hibát. Biztos, hogy valamit én nem csinálok jól, valami bennem van, ami a másiknak nem elfogadható, nem megfelelő.

Az a nő hűséges, aki jól érzi magát a kapcsolatában, aki megkapja mindazt, amire vágyik, legyen az lelki, testi, fizikai vagy bármilyen szükséglete. Ha ez a kapcsolat harmonikus, akkor nem létezik a külvilág. A külvilágra akkor figyelünk fel, amikor frusztráltakká válunk, amikor valami hiányozni kezd a teljes életünkből. Az igény egyre erősebbé válik és egyéniségtől, neveltetéstől, merészségtől függően vált át vagy hűtlenségbe, vagy valamilyen egyéb megjelenésbe.

A fentiekből az következik, hogy mindig a megcsaltban van a hiba, és nem feltétlenül a megcsalóban. Ezzel nem felmentést akarok adni a hűtlenek számára, legyenek nők vagy férfiak. Mindez csak egy rövid eszmefuttatás, amely természetesen a mindennapi életben nem alkalmazható, mivel az ítélet mindig a gaz hűtlent rója meg és sajnálja a megcsaltat.

Kedves csinnnKA!

Az mondod, hogy: „Egyébként - nő lévén - meggyőződésem, ha a nők zöme igenis hűséges, ha pedig mégsem, akkor arról (ha nem is mindig, de nagyon sokszor) így vagy úgy, de a megcsalt férfiú is tehet! Bizony!
Úgyhogy (majdnem) minden rajtatok áll, fiúk! ;-)”
Igen! Amikor megcsalatunk az mindig a mi hibánk. Amikor megcsalattok az pedig a tiétek lányok.

G.A.