Popper korábban érdekes könyveket írt mindenféle buddhista/taoista/ezotrikus témákban. Néhányat el is olvastam közülük, de valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ő maga is csak félig-meddig hisz abban amit leír. Nekem nincs gondom azzal, ha valaki materialista, és azzal sem ha nyakig merül a metafizikába, de szeretem, ha legalább a saját rendszeréhez következetes.

Nekem a topikindító alaptörténet is erről szól. Tkp. kollektíve bujócskát játszanak az Istenükkel, mintha az egy kicsit rövidlátó vénember lenne, akit egy kis trükkel ki lehetne cselezni. Ugyanakkor a szövegkörnyezetből egyáltalán nem egyértelmű, hogy mire érti a "fasizmus" kifejezést.

Popper többször járt Indiában, asramokban, hallgatott gurukat, de ahogy cselekedeiteit és írásait elnézem, mindebből nem sokat értett meg, vagy legalábbis túl magas volt a kerítés, amin megpróbált átmászni. Az általa példaképnek tekintett keleti gondolkodástól (és a hiteles kereszténységtől is) tökéletesen idegen az a fajta pártosság, ahogyan ő akarja a világot jókra és rosszakra felosztani. Ha Popper tényleg a Taot élné, akkor pontosan tudná, hogy az általa legjobban utált emberek szemén kinézve saját magát is gusztustalan féregnek látná, és az általa oly fontosnak tekintett eszmei küzdelem nem több a magunkkal hozott komplexusok Brown-mozgásánál. Azzal, hogy a világ eszmei polarizáltságán nem képes kívül tartani magát, sőt az egyik pólus mellet harcba száll, automatikusan a másik pólust erősíti. (Ehhez egyébként nem kell Indiába menni - Jung is leírta, akit P.P. egészen biztosan olvasott.)

Az önmagunkkal folytatott bujócska egyik kellemetlen mellékterméke, hogy mindazt a rosszat, amit magunkban nem veszünk észre, mások számlájára írjuk. És bár lehet, hogy (szerencsés esetben) részigazságokat meg tudunk fogalmazni, összességében mégis a renszerbe bevitt össz-zavar mennyiségét növeljük. A projekció (kivetítés) lényege ugyanis nem az (mint sokan hiszik), hogy a másikban látunk valamit, ami benne nincs, hanem az, hogy sajátmagunkban nem látunk valamit, ami bennünk van. Ha én pszichológus lennék, biztos nem kürtölném világgá, hogy ugyanúgy tudok projektálni, mint azok a politikusok, akiket ugyanezért fricskázgatok (és amivel nem oldok meg semmit).

Popper szvsz - ha tényleg igazán mély önismerettel rendelkezne, ami minden keleti filozófia alfája és omegája, egy pszichológusnál pedig alapkövetelmény - akkor írna egy levelet egykori gurujának, hogy neki ez az ázsiai izé nem megy. Elmondaná, hogy pechére túl mélyen gyökerezik benne a hadakozás utáni vágy, hogy nem képes megélni a "minden egy"-et, hogy ő és az ellenfele (ellensége?) minimum kettő és vannak pillanatok, amikor legszívesebben négybe aprítaná. Ez sokat emelne a szememben a renoméján és százszor hiteleseb lenne, mint az a polit-buddhizmus, amit jelenleg művel.

Utolsó könyve, amit olvastam: Az Istennel való sakkozás kockázata.
Istennel szabad és érdemes is sakkozni, de a szabályokat célszerű betartani.