Köszönöm, hogy válaszoltatok és szóljatok bele nyugodtan, kitüntetve érzem magam. A csoportterápiának is az az egyik hallatlan előnye, hogy ha valaki megerősít a hülyeségemben azzal: ő is így gondolja, akkor már nem is érzem olyan kócosnak magam.

És azért kérdeztem rá: egyedül vagyok-e, mert 1-2 bejegyzéssel lejjebb feltettem egy kérdést, amire nem válaszolt senki. Lehet akár mailben is.

Az ilyen vasárnapokat komálom is meg nem is. Jó volt a kertben ronggyá dolgozni magam és napról-napra élvezni a növényeim fejlődését, azt ahogy meghálálják a törődést, jó hogy gyakran kell elővennem a madárkatalógust, hogy ma milyen újabb ismeretlen szárnyas látogatott meg, jó az, amikor a szomszédom, aki rajtunk kívül már mindenkit feljelentett, akinek a köszönését senki nem fogadja, átjön, és nem csak elmagyarázza, hogyan kell a szőlőt metszeni, hanem meg is csinálja az egészet és még a gyümölcsfákon is igazít egyet-kettőt és semmit nem fogad el érte.
Jó az, hogy belaktam a kertet és kezd kialakulni hogy mit kell átrakni, hol ritkítok és hova kell újabb növényeket beszerezni.
Gyönyörű a sok nárcisz és jácint, és mi lesz itt egy hét múlva, amikor támadnak a tulipánok. Most ebből még csak egy nagyon korai törpicsek nyílik.
Nem vagyok már mai gyerek és a nap vége felé levegőt is nehezen veszek, de haló poraimból akkora élvezet végignézni az elvégzett munkán, amit pénzért nem lehet megvenni.
A bimbókban, a virágokban, a rügyekben, a madárdalban a fantáziától a kéz munkájáig minden benne van. Még a derékfájás is.

Minden ember számára az egyik legfontosabb dolog az elismerés. Az ilyen pozitív visszajelzés, vagy ennek a reménye szárnyakat adhat.
Érdekes, nekem talán akert az egyetlen olyan az életemben, amiben a másik ember őszinte elismerése kevesebbet jelent, mint a saját gyönyörködésem.
Tegnap vendégeim voltak, közöttük számomra fontos emberek, és az elismerő szavaik leperegtek rólam.
Ebben és csak ebben az esetben az elismerésnél is többet ér a jóleső fáradtság, amikor pl (2-3 hét ilyen is lesz) a frissen nyílt fű illata keveredik a virágillattal, a madárdalt pedig a szivattyú tompa, csendes búgása, és a locsolófej sziszegő hangja festi alá. Néha a szomszéd kislányok visonganak, átmásznak az átesett labdáért és mindez marha természetes. Ez a másik szomszéd, velük is jóban, majdnemhogy baráti viszonyban vagyunk.

Ami nem tetszett: egyedül élvezkedtem, a családomat az ilyesmi hidegen hagyja. És ami még kevésbé tetszik: most egy iszonyú lapos filmet néznek, benne lövöldözés, ócska poénok, és már nem volt erőm alternatívát kínálni. A jövő hétvégén megteszem, vagy legalábbis próbálkozom. Mindannyiunknak jobb lenne, ha a térkép előtt mesélnék a lánynak, vagy zenét hallgatnánk közösen, kitárgyalva a hangokat.

Be is írom a naptárba, mert holnap kezdődik a munka és biztosan elfelejteném.