Tomacius Creative Commons License 2001.03.30 0 0 68
Ave!

Én a Plymouth Argyle-nak szurkolok. Ők ebben a szezonban, csakúgy mint az előzőben középcsapatként fognak végezni. A szezon első harmadában nem volt edzője a csapatnak, és így szegények lesüllyedtek, de aztán sikerült szerződtetni ( a CM-ben is jó) edzőt, Paul Sturrock-ot. A csapat otthon nagyon erős, de idegenbe nem megy nekik. Ezért nem tudnak előrébb mozogni a táblázaton. Igaz az új edző most nagyon jó játékosokat igazolt, és a csapat sokkal erősebb játékosanyaggal fog nekivágni a következő szezonnak. Szerintem 1-2 éven belül fel fognak jutni, hiszen a vezetőség egy nagyszerű modern stadion építetésébe kezd idén tavasszal. Nem hiszem, hogy egy ilyen kaliberű stadiont div3-ra szánnának, annál is inkább nem, minthogy a közönség és a csapat múltja is megköveteli a felsőbb osztálybeli szereplést.

Igaz, a szezon már a vége felé közeleg, de a Plymouth-nak még fontos meccsei vannak hátra.
Mindkét riválissal (Exeter & Torquay) is játszani fognak, és április elején fogadják a Brighton-t.

B&H fanok figyeljetek majd jól, mert nem fognak a kékek ponttal vagy pontokkal távozni a Home Park-ból! :)))))

Ezentúl internet rádión keresztül fogom hallgatni a csapat meccseinek a közvetítését élőben.
Eddig a meccseik összefoglalóját tölöttem le a netről, és elolvastam a match report-okat.
Legszívesebben a TV-n keresztül vagy a helyszínen
szorítanék a csapatomnak...

Egyenlőre ennyit!

Tomacius

Hajrá Plymouth!
Hajrá ANGOL FOCI!

---- COME ON YOU GREENS!!! ----