Sziasztok,

A párom most csinálja az adóbevallását, van ürügyem, hogy ideragadjak elétek, úgyse ér rá! Szóval minden elismerésem azé, aki baba mellett be mer iratkozni egy újabb (vagy első) diplomás képzésre! Hogy milyen bátrak vagytok, én nem bírom elképzelni, hogy megtegyem. Pedig jó lenne legalább a némettudásomat felújítani, mert azóta, hogy 11 (mennyi???) éve lediplomáztam és letettem a nyelvvizsgát, egyszer sem használtam, mert úgy alakult, hogy csak az angol tudásom kellett. Persze most, hogy jön a második, egyre kevesebb erőm, időm lesz rá… Meg sajnos én senkire nem számíthatok a páromon kívül rendszeresen, így nem is tudnék eljárni suliba. Meg persze kifogás mindig van… De elirmerésem, annak, aki nem ilyen tutyi-mutyi.

Az én fiamról is sokszor megkérdik, fiú vagy lány-e, pedig aki már látta, tudja, hogy abszolút fiús első perctől kezdve. Persze gyönyörű, de fiú. Én diplomatikus vagyok: ha bizonytalan vagyok, a gyerek nevére kérdezek, abból (majdnem) mindig kiderül az igazság!

Vezetés: én is azok közé tartozom, aki megszerezte a jogsit, aztán nem vezetett. Aztán hogy Jakus meglett, olyan bezárt voltam, a kocsi meg itt állt – a párom busszal jár -, hát gondoltam, ez nevetséges, más hogy örülne és elkezdtem vezetni. Ma már egész jól megy, pl. már nem állok be egy sávba induláskor Kelenföldről Zuglóba menet, hogy ki se mozduljak onnan, míg oda nem értem… És ha túlhaladok egy utcán, tudom, hogy meg lehet fordulni… Otthon, Szombathelyen pedig szabályosan élvezem a vezetést, mert ott nem rohannak az emberek, nem kell minden szabályt felrúgnom elveim ellenére, hogy pályán maradhassak, hanem mehetek kényelmesen, nyugodtan, találok parkolót.

Kriza